Még be sem jelentette a Valve, de már fragmovie készült a Deadlockból

Még be sem jelentette a Valve, de már fragmovie készült a Deadlockból

Hiába lesz egyszerre egy Overwatch-hoz és Dotához hasonló játék a Deadlock, trükkökből nem lesz hiány.

Immáron két hete folyamatosan szivárognak ki az újabb és újabb információk a Valve következő játékáról, a Deadlockról. Az egykoron még Neon Prime és Citadel névre hallgató program nem egy hétköznapi receptet követ majd, ezt pedig pár felvétel és a tesztelői beszámolók is bizonyították már. De hogy mennyire elborult a Valve 6v6 hero shootere, jól jelzi az is, hogy a Dotától kezdve a Valoranton, a Team Fortress 2-n, az Overwatch-on, a Smite-on és az Orcs Must Die!-on át a Marvel Rivalsig már mindenhez hasonlították azok, akiknek volt lehetősége játszani vele.

A külsőnézetes lövöldözős játékban különböző, képességekkel rendelkező hősökkel kell megvívni a csatákat. De nagy csavar még, hogy lesznek NPC-ellenfelek is, akiket farmolni kell az ösvényeken – pont úgy, mint egy MOBA-ban tennénk. Arról nem is beszélve, hogy a közlekedés úgy működik majd, mint a Bioshock Infinite-ban. De ez még nem jelenti azt, hogy egy félresikerült Dotát vagy Overwatch-ot szállít le a fejlesztőcsapat. És ugyan a Valve még be sem jelentette hivatalosan, hogy dolgozik a Deadlockon, de valaki már most fragmovie-t csinált belőle, méghozzá egy egészen meggyőzőt:

Ezen felül készült még egy rövidebb fragmovie is a Deadlockból, ezt ITT tekinthetitek meg. E két, akcióban nem szűkölködő videóból már pár fokkal ígéretesebbnek tűnik a Valve új játéka. Persze érdemes hozzátenni, hogy a megjelenése még odébb lehet, a Valve pedig jelentős változásokat eszközölhet a játékmenet terén addigra. Tehát nem szabad mindent készpénznek venni, amit láttunk.

Ha érdekel, hogy a videóban látható hősök kicsodák, akkor IDE vagy IDE érdemes kattintani, mert néhány korábbi szivárgásnak hála már lebukott mind a 19, ami a játékban van.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Szia uram! Egy jó kis ingyenes EA FC 26 hétvége érdekel?

A gyepen már egyre nagyobb az izgalom, amikor a stadionok kapui váratlanul szélesre tárulnak mindenki előtt. Egyetlen hétvége erejéig bárki a futballvilág urává válhat, de a kérdés már csak az: te is belépsz a kezdőkörbe, vagy csak a kordonon túlról nézheted a legnagyobbak játékát?

Gaming - A Grounded 2 ingyenes téli frissítésével egy új régióval is megbarátkozhatunk

A park mélyén egy elfeledett üvegház nyitja meg kapuit, ahol a buja növényzet között minden eddiginél ravaszabb és veszélyesebb fenevadak leselkednek a gyanútlan játékosokra. Ahhoz, hogy túléljük a Kert titkait, újfajta fegyverekre és egy különleges, páncélozott hátasra lesz szükségünk, mielőtt a téli fagy mindent végleg betakar.

Közvetítések