Néhány hét és ismét Pókember, Hulk és Iron Man bőrébe bújhatsz

Néhány hét és ismét Pókember, Hulk és Iron Man bőrébe bújhatsz

Már egy hónapot sem kell várnunk arra, hogy jó eséllyel kipróbálhassuk a játékot.

A NetEase Games legújabb játékát először vegyesen fogadta a közösség, hiszen a Marvel Rivals egyszerűen megfogalmazva egy Overwatch koppintás, azonban mégis sikerült magára vonzania megannyi érdeklődő tekintetet – ezt jól mutatja, hogy már több mint 1 millió felhasználó kívánságlistáján szerepel. Mostanra túl vagyunk a szuperhősös játék alfa tesztjén, azonban mivel ez során csupán körülbelül 10 000 rajongónak volt lehetősége kipróbálni a játékot, sokakban hiányérzet maradt. Ezért is volt szuper hír, mikor a fejlesztők bejelentették, hogy hamarosan kezdetét veszi a zárt béta, mely során jóval több érdeklődőnek biztosítanak majd hozzáférést a Marvel Rivals kipróbálásához. Ennek mostanra a dátuma is nyilvánossá vált.

A Marvel Rivals csapata minap egy blogbejegyzésben jelentette be, hogy a zárt béta július 23-án indul, és augusztus 5-ig tart. A játékosok konzolon illetve PC-n keresztül regisztrálhatnak rá, a NetEase Games pedig napi szinten fogja kiválasztani a szerencsés csatlakozni vágyókat.

Ezenfelül a bejegyzésben felfedtek 20 újonnan érkező karaktert – többek között Fekete Párduc, Groot, Hulk és Magneto is szerepel a listán –, valamint kiderült, hogy a zárt béta tartalmazni fog Yggsgard és Tokyo 2099 alapú térképeket is. Továbbá olyan játékmódokra számíthatunk, mint a Convoy, a Domination és a Convergence. A fejlesztők arra is kitértek, hogy mindezen felül a júniusi hónapban lesznek egyéb események, versenyek és élő közvetítések is.

A játék konkrét megjelenési dátumot még nem kapott, de abban reménykedhetünk, hogyha jól sikerül a béta teszt, akkor már nem kell sokat várnunk arra, hogy mindenki belevethesse magát a kalandba.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések