Nem kér a Marvel a horrorfilmes rendezőből az új reboot kapcsán

Nem kér a Marvel a horrorfilmes rendezőből az új reboot kapcsán

Lehetséges, hogy az eddigi munkái nem győzték meg a Marvel fejeseit.

Egy nemrég megjelent pletyka szerint a neves horrorfilm rendező, Jordan Peele (Nem (Nope), Mi (Us) és a Tűnj el! (Get out)) találkozott a Marvel Studios-szal és bedobott nekik egy érdekes ötletet, de ha finoman szeretnénk fogalmazni, akkor csak annyit írnánk, hogy nem aratott nagy sikert. Most az is kiderült, hogy melyik filmhez csatlakozott volna.

Ezeket olvastad már?

Peele szeretett volna részt venni ugyanis az egyik tervben lévő film munkálataiban, de úgy tűnik mégsem valósulhat meg most az együttműködés. Jeff Sneider a The Hot Mic legutóbbi epizódjában, ha nehezen is, de elárulta a film nevét, és ahogy sokan sejtették, valóban a régóta várt X-Men rebootról van szó.

Elvileg néhány hete történet meg a találkozó, de az nem derült ki elsőkörben, hogy rendezőnek vagy írónak jelentkezett-e. Persze azóta ez is tisztázódott, mivel közben szerződtették Michael Lesslie-t a projekthez, méghozzá forgatókönyvírónak – korábban neki köszönhettük Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladáját, és a 2016-os Assassin's Creedet is.

Ez nem jelenti azt, hogy Peele nem térhet vissza a projekthez a későbbiekben, de egyelőre úgy tűnik, továbblépett. Az is kérdéses, hogy vajon a Marvel megadná neki a kellő szabadságot, mindenféle beavatkozás nélkül? Ez nem egy elhanyagolható kérdés, ugyanis korábbi rendezők is kifejezték már a frusztrációjukat amiatt, hogy az MCU filmjeit bizonyos keretek között kell tető alá hozni.

Eközben a Bosszúállók 5-höz pedig megtalálták a megfelelő szakembert, aki végre visszaterelheti a helyes útra a Marvel filmes univerzumát, de persze még ez a megállapodás sincs kőbe vésve.

Kövess Minket!



Gamer szótár