Egy náci és a csokigyár gaztevője inspirálta a Deadpool és Wolverine főgonoszát

Egy náci és a csokigyár gaztevője inspirálta a Deadpool és Wolverine főgonoszát

A színésznő Cassandra Novát alakítja a folytatásban, és meg kell majd küzdenie Ryan Reynolds és Hugh Jackman párossal.

Nem egy hétköznapi főgonosza lesz a Deadpool és Wolverine mozifilmnek, bár azt egyelőre még nem tudni, hogy vajon hány ellenféllel kell megküzdenie főhőseinknek. A színésznő Cassandra Novát formálhatja meg a harmadik felvonásban, aki nem más, mint Professzor X ikertestvére. Karakterének az az érdekessége, hogy igazából nem is kellene életben lennie, de a Marvel képregényeiben ugyebár semmi sem lehetetlen. Korábban már elmeséltük nektek, hogy ki is az a Cassandra pontosan, ezért ezzel most nem húznánk az időt, így ha valakit érdekel, akkor az alábbi cikkben tájékozódhat:

Emma Corrin időközben azt is elmesélte, hogy miként készült fel a szerepére, és miből, illetve kikből merített ihletett hozzá. Talán sokakat meglephet, de az egyik legnagyobb hatással Gene Wilder Willy Wonkája volt rá, akit minden idők egyik legjobb gonosztevőjének tart, rajta kívül pedig Christoph Waltz náci tisztje nyűgözte le a legjobban a Becstelen brigantykból (Inglourious Basterdsben).

„Gene Wilder alakításában van valami extravagáns. És nagyon hasonló az energiája, mint Christoph Waltzé a Becstelen brigantykban. Ő azért visel egyenruhát, hogy ott üljön, igyon egy pohár tejet, és úgy tegyen, mintha egy kibaszott tündér lenne.”

Azt a kérdést is megkapta, hogy mi vonzotta őt ebben a szerepben, hiszen ez eléggé különbözik a korábbi szerepeitől.

„Azt hiszem, valószínűleg azért jött be, mert ez egy nagy kontraszt a szokásos szerepeimhez képest, és mindig is el akartam játszani egy gonosztevőt. Aztán ott van Ryan Reynolds és Hugh Jackman. Ryan végig improvizál. És ez egyfajta mesterkurzus volt számomra ebben a fajta filmes műfajban, amit korábban még nem igazán csináltam.”

Azt is megosztotta, hogy a Deadpool 3 forgatásának megkezdése előtt kértek egy személyi edzőt a Marveltől, de a stúdió ezt elutasította.

„Azt mondták, hogy nem kell semmilyen fizikai edzésnek alávetnem magam. Annyit mondtak: 'Ez egyáltalán nem szükséges tőled.' Mindenesetre én megpróbáltam.”

Természetesen arra is kitértek, hogy milyen érzés számára egy Marvel-filmben szerepelni, tekintve, hogy a szuperhősök kora leáldozóban van a nagyvásznon.

„Nagy a nyomás rajtunk, de úgy gondolom, hogy ez a megfelelő film a megfelelő időben. Mert ez a Deadpool, és a Deadpool mindig is szakított a jól bevált formulával, nem igaz? Ezért Ryan szó szerint zseniális.”

Ezeket olvastad már?

A Deadpool & Wolverine július 26-án kerül a mozikba.

Kövess Minket!



Gamer szótár