Az első részt befejezték, de már hozzá is fogtak a következőhöz, adta hírül Andrew Macdonald.
2002-ben mutatták be a Danny Boyle-féle 28 nappal később című filmet, és bár akkor valószínűleg nem gondolták, de utólag kiderült, a történelem egyik legjobb zombis alkotását sikerült összehoznia a stábnak. A főszerepben a fiatal Cillian Murphy-t láthatjuk, aki egy Jim nevű fazont játszik, miután egy kórházban magához térve szembesül az apokalipszissel. Nem maradt más lehetősége, mint gyorsan felfedezni a lélektelen Londont, majd a túlélés érdekében együttműködni a még maroknyi emberrel, akit nem változtatott át egy vírus vérszomjas élőhalottá.
A nagy sikert követően nem csoda, hogy 2007-ben befutott a vegyes kritikákat kapott második felvonást, amelyet Juan Carlos Fresnadillo rendező készített, és a 28 héttel később (28 Weeks Later) címet kapta. Ezek után majdnem két évtizedet kellett várni a nagy hírre, de végül csak összejött, Boyle újra összeáll Murphyvel és az eredeti film írójával, Alex Garlanddel, hogy tető alá hozzák a 28 évvel később című filmet, amely nem egy közvetlen folytatás, hanem egy új trilógia első része lesz. Ha minden igaz, akkor a szereplőgárdát az alábbi színészek alkotják: Aaron Taylor-Johnson, Jodie Comer, Ralph Fiennes, Jack O'Connell, Cillian Murphy.
Az új projekt producere, Andrew Macdonald pedig most érdekes infókkal rukkolt elő a tervezett produkcióval kapcsolatban, kezdve azzal, hogy a forgatás nemrég fejeződött be. A producer szerint a 28 évvel később második részének munkálatai is hamarosan elkezdődnek. A franchise ötödik epizódja azonban egyelőre még csak koncepció szintjén létezik, bár Macdonald bizakodónak tűnik.
„Remélhetőleg még három további 28 filmet készítünk, az elsőt 28 évvel később címmel, amelyet Alex írt, Danny pedig rendezett, és a forgatásnak is vége már. Aztán épp most kezdjük el, holnap reggel, a második részt. Aztán reméljük, hogy lesz egy harmadik rész is, és ez egy trilógia lesz.”
Mi fán terem az új trilógia?
Ezeket olvastad már?
Bár Hollywoodban általában bevett gyakorlat, hogy megvárják, hogyan teljesít egy produkció a kasszáknál, mielőtt elsietnék a folytatást, Macdonald beszámolójából mégis az szűrhető le, hogy legalább két további sztorival készülnek. Legalábbis a második felvonásnak már fixen nekiláttak, viszont a mondandója arra utal, hogy az elkövetkező két film fogadtatása meghatározhatja a trilógia esélyeit. Arról egyébként nem esett szó, hogy a főszereplők (Aaron Taylor-Johnson, Jodie Comer, Cillian Murphy) vajon visszatérnek-e a sztori során.