Robert Downey Jr. megnyílt és elmondta melyik Dr. Doomot alakítja majd

Robert Downey Jr. megnyílt és elmondta melyik Dr. Doomot alakítja majd

Nem kell félni, nem vonják bele a sztoriba a korábbi karakterét.

A Bosszúállók: Végjátékkal (Avengers: Endgame) valami tényleg véget ért az MCU-ban, és egyelőre a közelében sem járunk annak a történetmesélésnek, mint akkoriban. Persze a Deadpool és Wolverine nagyot szólt, de sokkal nem lettünk okosabbak, hogy merre is tart a franchise és mire számíthatunk a következő fázisokban. Valószínűleg ezért hozták vissza Robert Downey Jr.-t, és tették meg őt a főgonosznak, ezzel pedig ismét sikerült lázba hozni a rajongókat.

Az idei San Diego-i Comic-Conon leplezték le a visszatérését, és bár nagy volt az ujjongás, egyeseket sokkolt a hír, tekintve, hogy a színész a 2019-es Bosszúállókban visszavonult a franchise-tól. Azonban most már az is megerősítést nyert, hogy nem Vasemberként, illetve Tony Stark egyik alteregójaként láthatjuk majd őt a nagyvásznon, hanem Victor von Doomot, azaz Doctor Doomot alakítja majd. Ezt azért látták fontosnak tisztázni, mert egyre több olyan pletyka látott napvilágot, ami azt vetítette előre, hogy Vasemberből jön létre Dr. Doom.

Egy podcastből derült ki Downey Jr. révén, hogy a Marvel és ő sosem szerette volna, ha ismét magára öltené Vasember szerepét valamilyen formában, mivel biztosak akartak lenni abban, hogy ez egy különleges visszatérés lehet a színész számára.

Az is kiderült, hogy Kang, a hódító MCU-s debütálása nem volt túl meggyőző, ezért a Marvel Studiosnak módosítania kell a terveit, ami csak még egyértelműbbé vált, amikor Kangot játszót színészt, Jonathan Majors-t letartóztatták, majd később elítélték testi sértésért. Az a tény, hogy Downey Jr. és a Marvel Studios már több, mint egy évvel ezelőtt tárgyalóasztalhoz ültek, már jól tükrözte a helyzetet, miszerint a vezetők tisztában voltak vele: Kang nem lehet a multiverzum-saga fő gonosztevője.

Az pedig, hogy ilyen sokáig tartott eldönteni és dűlőre jutni a feleknek, mindenképpen a stúdió elköteleződését mutatja, mert az elmúlt esztendők sivár alkotásai után végre biztosak akarnak lenni egy jó végkifejletben. Azt se felejtsük el, hogy Victor Von Doomot már ellőtték korábban egy élőszereplős alkotásban, de akkor nem sikerült őt jól ábrázolni és nem volt kellemes a film fogadtatása, tehát a tét sokkal nagyobb a Marvelnél, mint eddig. Ráadásul Doctor Doom nem csak a Fantasztikus Négyes egyik főgonosza, hanem egy nagy Marvel-antagonista. Kevin Feige és csapata pontosan tudja, milyen rosszul járnak, ha megint sikerül elszúrniuk a karaktert.

Ezeket olvastad már?

Az idő nyilván választ ad mindenre, de érdekes lesz látni hogyan valósítják meg a Downey Jr. által Doctor Doomként elképzelt víziót, hiszen Victor sok szempontból merőben más személyiség, mint Tony. Jelenleg pedig még azt sem tudni, hogy vajon 2026 előtt megpillanthatjuk-e a színészt valamelyik filmben az új szerepében, de egyesek szerint már a 2025-ös A Fantasztikus Négyesben is lesz egy kisebb cameoja, mielőtt nekilátnának a Bosszúállók: Ítéletnap (Avengers: Doomsday) forgatásának.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések