Nem ússza meg az Nvidia, hogy YouTube videókkal edzette az AI-t?

Nem ússza meg az Nvidia, hogy YouTube videókkal edzette az AI-t?

Az Nvidia Cosmos AI nevű projektjében 80 évnyi YouTube videót fésültek át naponta, köztük olyan youtuberekét is, mint MKBHD vagy a perre készülő David Millette.

Még augusztus elején derült fény arra, hogy az Nvidia YouTube videókat használt a Cosmos AI nevű projektjében a mesterséges intelligencia alkalmazás trenírozására. A 404Media akkori riportja alapján napi szinten 80 évnyi videót nézzettek meg a programmal, köztük olyan tartalomgyártókét is, mint a Marques Brownlee által futtatott MKBHD vagy az utazós tartalmairól ismert Expedia. Az egyetlen probléma mindezzel, hogy a videókártyáiról híres cég mindezt engedély nélkül tette. Bár ebben nincsenek egyedül, mert júliusban például az Apple is lebukott azzal, hogy MrBeast és MKBHD kontentekkel fejlesztik az AI-ukat.

A világ legértékesebb cégei ellen fellépni vajmi kevés esélye van bárkinek is, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének próbálkozók. Pontosabban egy youtuber, David Millette igyekszik most kártérítést szerezni az Nvidiától, ennek érdekében pedig ügyvédei segítségével beperelte a céget 5 millió dollárra – írja a Dexerto. A vádiratban a következőképp indokolták ezt a lépést:

„A tisztességtelen üzleti praktikák sértik az UCL-t [egy tisztességtelen piaci versenyről szóló kaliforniai törvényt], mert tisztességtelen, nem morális, etikátlan, elnyomó, lelkiismeretlen vagy káros a felhasználókra nézve, és mert az alperes [Nvidia] felhasználta a felperes [Millette] videóit a Cosmos AI program tanítására az alperes saját profitálása érdekében a felperes engedélye nélkül. [...] Az alperes tisztességtelenül profitál belőlük, és úgy tesz, mintha az övéi volnának az ellopott videók és ötletek, amelyek reprodukálásával kereskedelmi termékeket fejleszt.”

A vádirat benyújtása után a 404Media megkérdezte az Nvidiát is arról, a szóvivőjük pedig a következő nyilatkozatot adta a lapnak:

„Tiszteljük az összes tartalomgyártó jogait és biztosak vagyunk benne, hogy betűről betűre betartjuk a törvényeket. Mindenki szabadon megismerheti a tényeket és ötleteket a nyilvánosan elérhető erőforrásokból. Az új és transzformatív munkák alkotása nem csak tisztességes és igazságos, de a jogrendszerünk ezt bátorítja is.”

Az Nvidia szerint tehát nincs itt semmi látnivaló – ezen kár is meglepődni. Annyiban viszont igaza lehet a cégnek, hogy ők lényegében annyit tettek egyelőre, hogy emberfeletti sebességgel néztek YouTube-ot, egy nyilvánosan elérhető információs forrást. A helyzet akkor változna meg, ha például terjeszteni kezdenék a megtekintett tartalmakat vagy kiderülne, hogy az „új és transzformatív munkák” annyira mégsem azok, mint a szellemi tulajdonról szóló törvények igénylik. De amíg ezekre nincsen bizonyíték, addig nehéz beléjük kötni, és a vádiratot átböngészve Millettéknek ilyen értelemben nem sikerült fogást találnia az Nvidián, tényleg csak azt sérelmezik, hogy az ő videóit is megnézhette a Cosmos AI.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár