Kevesen tudnak úgy hatni rá, mint az MCU első számú embere.
Robert Downey Jr. drámai visszatérést tervez a Marvel Moziverzumba (MCU), hiszen nem is olyan régen kiderült, hogy ő játszhatja el az ikonikus gonosztevőt, Doctor Doomot. A váratlan lépésre a Marvel Studios elnökével, Kevin Feige-gel és a Disney vezérigazgatójával, Bob Igerrel folytatott titkos megbeszélést követően került sor, amelyről Downey csak a napokban rántotta le a leplet. Azt is elmondta korábban, hogy végülis akkor most miféle főgonosz lesz, mert egyes teóriák szerint igazából Tony Starkként tér vissza, ezt azonban sikerült tisztáznia.
A titkos találkozó
Az interjúban Downey elárulta, hogy Feige kreatív elképzelése döntő szerepet játszott a visszatérésében. Kezdetben Downey és felesége, Susan azt hitték, hogy ez az egyeztetés szimplán a Disney vidámparkokról és a színész közreműködéséről szól majd. Ehelyett Feige bedobta az ötletet, hogy Downey bújjon Victor Von Doom bőrébe, és egy olyan karakterként bukkanjon fel ismét a vásznon, akinek elég komoly múltja van a Marvel univerzumában. Az MCU első számú embere szeretné, ha jól sülne el Dr. Doom bemutatása, és alapvetően arra törekszik, hogy felülmúlja a rajongók elvárásait, miközben új perspektívából ábrázolja a karaktert. Downey-t meg rögtön felizgatta a kihívás, és megjegyezte:
„Feige egy nagyon kifinomult, kreatív gondolkodó. Amikor felajánlotta, hogy visszahoz engem Doctor Doomként, úgy éreztem, hogy ez egy lenyűgöző lehetőség.”
A Feige-vel folytatott beszélgetés után Downey találkozott Bob Igerrel is, aki ugyanilyen lelkesen fogadta az ötletet. Iger meghívta őket a Disney Imagineering Campusába, ahol a színészt lenyűgözték a fejlesztés alatt álló innovatív koncepciók. Downey úgy jellemezte az élményt, hogy „minden várakozásomat felülmúlta”, és ezzel rávilágított a jövőbeli Marvel-projektek vérpezsdítő lehetőségeire.
Doctor Doom leleplezése
Downey visszatérését Doctor Doom szerepében hivatalosan a Comic-Conon jelentették be, ahol egy drámai pillanatot követően a maszk levétele után döbbent meg mindenki, hogy kit is rejt az álarc.
„Új maszk, ugyanaz a feladat” – viccelődött, elgondolkodva azon, hogy mennyire vonzódik az összetett karakterekhez. Ez a döntés jelentős változást jelent a korábbi Tony Stark/Iron Man szerepéhez képest, akitől a Bosszúállók: Végjáték (Avengers: Endgame) után elköszönt.
Egy összetett új szerep
A Stan Lee és Jack Kirby által közösen megalkotott Doctor Doom elég sok Marvel hőssel összeszűrte már a levet, ettől függetlenül nem lehet egyből rásütni a gonosz jelzőt, mert egyes gondolatmeneteit még talán meg is lehet érteni, és nem biztos, hogy alapvetően a rossz oldalt szolgálná. Ezért lesz érdekes egy új oldaláról megismerni, és alighanem Downey alakítása új dimenziót ígér a gonosztevőnek.
Ezeket olvastad már?
A szerepe körüli felhajtás és zűrzavar ellenére Downey továbbra is arra koncentrál, hogy olyan alakítást nyújtson, amely tiszteletben tartja a karakter képregényes eredetét. Az MCU-ba való visszatérése nem csak egy hazatérést jelent, hanem egy új fejezetet a Marvel fejlődő narratívájában.