Henry Cavill Warhammer 40K sorozatáról szőtt álma egyelőre zátonyra futott

Henry Cavill Warhammer 40K sorozatáról szőtt álma egyelőre zátonyra futott

Az élőszereplős adaptáció jelentős akadályba ütközött.

Henry Cavill nemcsak a Vajákot (The Witchert) imádja, bár ebből a projektből bizony ki kellett szálnia a nézeteltérései miatt, hanem a Warhammer világáért is odáig van. Éppen ezért hatalmas hír volt, mikor elárulta, már javában dolgozik egy adaptáció elkészítésén, azonban most úgy tűnik komoly problémákkal kell szembenéznie, és egyelőre még nem indulhat el a gyártás.

Az Amazon Prime Video streamingszolgáltató első körben úgy tűnt nyitott az ötletre, de most mégis falakba ütköztek Cavillék, ezért még az előkészületeknek sem tudtak nekilátni.

Az éves pénzügyi jelentésében a Games Workshop, a Warhammer mögött álló stúdió közölte, hogy egyelőre parkolópályára kellett tenniük a sorozatot, hacsak nem tudnak megegyezni az Amazonnal a „kreatív irányelvekről”. A sorozatot még 2022-ben jelentették be először, miután a stúdió korábban kötött egy megállapodást az Amazonnal, amelynek értelmében kizárólagos jogoat biztosítana a streaming óriásnak a Warhammer 40k univerzumában játszódó filmek és tévésorozatok fejlesztésére.

A Games Workshop azonban hozzátette, hogy csak 12 hónapig – 2023 decemberétől 2024 decemberéig – dolgoznak együtt az Amazonnal, és ez idő alatt kellett volna megállapodniuk az Amazon által fejlesztendő filmek és tévésorozatok kreatív irányelveiről. A munka ugyanis csak akkor folytatódhat, ha ez a megegyezés megtörtént, de egyelőre erről sajnos szó sincs.

Ezeket olvastad már?

2023 decemberében egyébként arról rántották le a leplet, hogy Henry Cavill lesz a sorozat executive producere és főszereplője is. Ugyanebben a hónapban a színész egy Josh Horowitznak adott interjúban az alábbiakat mondta el a projektről:

„Szakmai karrierem legnagyobb kiváltsága, hogy megkaptam ezt a lehetőséget. Nem mondhatok túl sokat egyelőre, mert még korai lenne, de hogy a képernyőre vihetem ezt a franchise-t, hűségesek legyünk a forrásanyaghoz, és én kormányozhatom a projektet, az kulcsfontosságú számomra.”

Kövess Minket!



Gamer szótár