Tanár nélkül, mesterséges intelligenciával tanulnak a diákok egy londoni magániskolában

Tanár nélkül, mesterséges intelligenciával tanulnak a diákok egy londoni magániskolában

A mesterséges intelligencia ragadt krétát egy londoni magániskolában.

Bár a pedagógusi szakma messze nem csak az „anyag” leadásáról szól, egyre többször hallani arról, hogy a mesterséges intelligenciát olyan formában is igyekeznek bevonni az oktatásba, hogy a „humán” tanárok helyet ők tanítsák a diákokat. Tavaly nyáron például a Harvard Egyetem jelentette be, hogy a következő félévtől már az MI is a tanári kar tagja lesz, és programozást fog tanítani. 2023 októberében pedig iskolaigazgatónak nevezték ki a mesterséges intelligenciát egy brit magániskolában.

A legfrissebb hír a témában a londoni David Game College magániskolához köthető, ahol idén szeptembertől 20 érettségi előtt álló diák oktatását kezdte meg a mesterséges intelligencia – számolt be a Sky News. Ehhez az intézmény különféle MI-vel felturbózott platformokat használ, amelyek képesek felmérni, hogy mi az, amiben az adott diák jeleskedik, és mi az, amiben viszont segítségre van szüksége, és ennek megfelelően kezdik meg minden tanuló oktatását. 

„Sok kiváló tanár van, de mindannyian esendőek vagyunk” – mondta John Dalton, az iskola társigazgatója, arra utalva ezzel, hogy bizonyos értelemben a mesterséges intelligencia akár még jobb is lehet a „hagyományos" tanároknál. 

Bár a diákok okítását teljes egészében az algoritmusok végzik, három igazi tanár is ott van, hogy vigyázzon a fiatalokra, és szükség esetén támogatást nyújtsanak nekik. A tervek szerint a mesterséges intelligencia művészeti tárgyakat és felvilágosító órákat is tart majd a nebulóknak.

Borítókép forrása: Tumisu/Pixabay

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Heves esőzés zúdul ingyen a nyakukba Steamen február közepén!

Február közepén egy jó adag eső zúdul majd ránk, de nem kell félni – legalábbis remélhetőleg –, mert ez nem egy meteorológiai előrejelzés, hanem egy nagyszerű ajánlatot szeretnénk nektek bemutatni. Itt az idő, hogy kiderítsd, ki az Origami Gyilkos, és közben a legnehezebb döntés nem a játékban vár rád, hanem az, hogy sikerül-e időben beállnod a sorba.

Közvetítések