Nincs több sallang, mindent kivágnak az új Battlefieldből, ami nem odavaló

Nincs több sallang, mindent kivágnak az új Battlefieldből, ami nem odavaló

Valószínűleg minden veterán elmorzsol majd egy örömkönnyet, ha elolvassa, mivel készül a DICE a következő részre.

Remek hírekre ébredtünk ma, hiszen kiderült néhány fontos részlet a következő Battlefieldről, hála a Respawn Entertainment és az EA Studios Organization Group fejének, Vince Zampellának. Azon túl, hogy egy amerikai IGN-nek adott interjúban az EA-s vezető megmutatta az első koncepciós rajzot a játékból, számtalan dologról, tervről rántotta le a leplet. Így például megtudtuk, hogy a Battlefield 1, V és 2042 után most inkább a jelenkor hadviselésére fókuszálnak majd a fejlesztők, ami azt jelenti, hogy jobban hasonlít a folytatás a BF3-BF4 érára. De az alapokhoz történő visszatérés nem áll meg a korszaknál, sőt, igazából csak ott kezdődik!

Talán mondanunk sem kell – a Battlefield veteránoknak legalábbis biztosan nem –, hogy a legutóbbi, 2042-ben játszódó részben már nagyon túlzásba esett a DICE a sallangokkal. Kezdve azzal, hogy a klasszikus class alapú harcok helyett már-már egy hero shootert adtak (a specialista karakterek rengeteget elvettek a játékélményből). De ha ezzel még valaki meg is békélt, akkor azzal találta szemben magát, hogy egy népszerűtlen játékban 128 főre tervezett pályákon, szervereken kellett rohangálnia fel-alá. A fejlesztők végül kénytelenek voltak visszatérni a jó öreg 64 slotos pályákhoz, hogy legalább egy kis élet legyen rajtuk és ne unják meg a játékosok az állandó rohangálást. De mindez már túl kevés volt, túl későn.

Zampella annak ellenére sem szerette volna bukásnak ítélni a BF 2042-t az interjúban, hogy a franchise rajongóinak szemében egyértelműen az volt a megjelenésétől a haláláig. De ha a szavakat konkrétan nem is mondta ki, legalább hajlandó volt kritizálni az imént említett problémákat, és ezzel együtt elárulta, hogy az új Battlefieldben nem kell aggódni ezek miatt, mert visszatérnek a régi szép idők játékmenetéhez.

„Ha visszatekintünk, a Battlefield csúcsa a Battlefield 3, a Battlefield 4 korszaka volt, amikor minden modern [értsd jelenkori] volt. És szerintem vissza kell térjünk ehhez, mert ez a Battlefield szíve, és elképesztően kell megvalósítsuk, majd utána látjuk, hogy mit csinálhatunk még. De nekem a csúcs Battlefield a 3 és 4 időszaka volt. Ez nosztalgikus a játékosoknak, nekem, még a csapatnak is. Az volt a virágkora... na meg az 1942.”

„A 128 fős [szerverek, pályák] szórakoztatóbbak voltak? Hát, csak azért elmenni eddig a számig, hogy elmondhassuk, megtettük, nem sok értelme volt. Kísérletezünk vele, hogy mi a legszórakoztatóbbb. Ha a pályák elérnek egy bizonyos méretet, akkor másmilyenek lesznek. Más a játéktér és ennek megfelelően kell tervezni őket. Szóval inkább valami olyasmit tervezünk, ami jobban hasonlít a régi Battlefieldekre. Inkább legyen egy szép, sűrű, tényleg szép, jól kialakított játéktér. Van néhány nagyon jó már most is, alig várom, hogy ti is láthassátok őket.”

„Én nem voltam ott a 2042-nél. Nem tudom, hogy mi volt a gondolat [a specialisták] mögött, de szerintem a csapat csak meg akart próbálni valami újat. Ezért jár a taps nekik. Nem mindenkinek jött be, de kísérletezni kell. Nem működött. Nem illett bele. Szóval a specialisták nem térnek vissza. A Battlefield a classokról szól, ezért visszatérünk ezekhez.”

Borítókép: EA DICE

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár