A Concord igazgatója lett a játék bukásának első áldozata

A Concord igazgatója lett a játék bukásának első áldozata

Elkezdte szedni az áldozatait a játék?

Esetenként hiába tölt hosszú éveket, és költ végtelen mennyiségű pénzt egy fejlesztőcsapat a játékuk elkészítésébe, valahol idő közben elcsúsznak a dolgok, és végezetül az egész jó végeredmény ellenére is csúfos zakó a történet vége. Pontosan ez történt a Firewalk Studios Concord nevet kapó projektjével is, ami a belefektetett 8 év, és a ráköltött 200 millió dollár ellenére, a megjelenést követően még egyidejűleg 700 játékost sem tudott felmutatni. A játékot kiadó PlayStation ennek következtében úgy döntött, hogy lelövi a szervereket, és mérlegelik a jövőbeli lehetőségeket. Ez két hete történt, és mostanra meglett a kudarc első áldozata is.

Az esetet követően rögtön egyértelművé vált, hogy valakinek felelnie kell a történtekért. Hiába volt a szándék jó, és tényleg a játék is egész korrektül sikerült, példátlanul el lett szúrva valami, és a gamerek nagy részéhez valószínűleg el sem jutott a Concord híre. A minap Ryan Ellis – a játék igazgatója – lemondott a posztjáról, és úgy döntött, hogy inkább csupán támogatóként lesz jelen.

„Ryan mélyen hitt ebben a projektben, és abban, hogy összehozza a játékosokat a benne rejlő örömön keresztül. Függetlenül attól, hogy vannak dolgok, amelyeket a fejlődés során másként is meg lehetett volna csinálni… ő egy jó ember, és csupa szív." – nyilatkozta a studió.

A legtöbben az elbaltázott és túl későn beindított marketingben, valamint a 40 dolláros árcédulában látják a történtek okát. A kérdés most az, hogy vajon visszatér-e a Concord ingyenes játékként, és, hogy mi lesz a Firewalk Studios 160 alkalmazottjával – akik ebben a pillanatban is az állásukért aggódnak –, ha a játék végleg a kukában köt ki.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések