Cillian Murphy visszatér a pengesapkások vezetőjeként  –  íme az első fotó

Cillian Murphy visszatér a pengesapkások vezetőjeként – íme az első fotó

Cillian Murphy visszatér Thomas Shelby szerepében.

Egész estés film tesz pontot a nagy sikerű Peaky Blinders (magyarul Birmingham bandája) sorozat végére, amelynek hatodik, egyben utolsó évada még 2022-ben futott be a Netflixre, és ugyanitt fog megjelenni a fim változat is, amelyben Cillian Murphy mellett Rebecca Ferguson, Barry Keoghan és Tim Roth is feltűnik. A Netflix hétfő este jelentette be, hogy megkezdődött a forgatás, ezzel egy időben pedig két fotót is megosztottak a nagyérdeművel – az egyiken Cillian Murphy látható Steven Knight forgatókönyvíróval, a másikon pedig már a deres halántékú birminghami bandavezért, Thomas Shelbyt láthatjuk, természetesen ezúttal is az Oscar-díjas színész megformálásában.

A rendezői székben Tom Harper foglal helyet, aki korábban több Peaky Blinders részt is rendezett. A sorozat még 2013-ban indult a BBC-n, ám a Netflix megvásárolta a jogokat, így a későbbi évadok már a legnagyobb streamingszolgáltató kínálatába érkeztek. Hogy lesz-e más visszatérő szereplő is Cillian Murphy mellett, egyelőre nem tudni, Tom Hardy, aki Alfie Solomonst, a zsidó banda vezetőjét alakította, korábban mindenesetre azt nyilatkozta, hogy nagyon reménykedik benne, hogy újra eljátszhatja a karaktert. 

"Úgy tűnik, hogy Tommy Shelby nem végzett velem... Nagyon örülök, hogy újra együtt dolgozhatok Steven Knighttal és Tom Harperrel a Peaky Blinders filmváltozatán. Ez a rajongók számára készült" - mondta Murphy.

A történetet egyelőre hétpecsétes titok fedi, annyit viszont már tudni, hogy a második világhábború alatt játszódik a sztori, a végeredményt pedig valamikor 2025-ben láthatjuk majd a Netflixen.

Borítókép forrása: Netflix 

Kövess Minket!



Gamer szótár