Ilyen volt a hétvégi Fortnite event, amin közel 6 millióan vettek részt

Ilyen volt a hétvégi Fortnite event, amin közel 6 millióan vettek részt

Doctor Doom pusztítani jött, és csak mi állíthatjuk meg.

Mind tudtuk, hogy izgalmas időszak vár ránk, mikor kiderült, hogy a mostani évad tematikája ismét a Marvel lesz. Azóta már megannyi frissítésen és kisebb eseményen vagyunk túl, melyek mindvégig ezt az együttműködést erősítették, azonban a hétvége mini-event volt a season eddigi tetőpontja. Ahogyan arra a szivárogtatások alapján is számítani lehetett, szombaton Doctor Doom teljes életnagyságban megérkezett a Battle Royale szigetére, és jól odavágott a szuperhősök csapatának.

Az esemény kezdetén Doctor Doom megidézésre került a pályán, és azonnal nekiesett a hősök és a további Fortnite karakterek kiiktatásának. Ekkor csatlakozhattunk be mi is a csetepatéba, és szállhattunk szembe közös erővel a főgonosz ellen, aki különböző képességeivel könnyedén eltesz bárkit láb alól. A harc elég egyoldalú volt, hiszen a pusztító szinte végtelen életerővel rendelkezik, de szerencsénkre egy rift elteleportálta őt. Rossz hír azonban, hogy mostantól minden egyes menet folyamán megfog jelenni egy rövid időre, míg a játékosok egyszer s mindenkorra el nem pusztítják.

Úgy tűnik, hogy a közösség részéről továbbra is hatalmas igény van a hasonló élő eseményekre, ugyanis több mint 5,7 millió játékos vett részt rajta. Szerencsére nem kell sokat várnunk arra, hogy ismét hasonló dologban legyen részünk, mivel az előrejelzések szerint, a körülbelül egy hónap múlva érkező Chapter 2 OG-t is egy nagyszabású event fogja felvezetni.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár