Már belső nézetben is játszható a Silent Hill 2 remake, hála egy rajongónak

Már belső nézetben is játszható a Silent Hill 2 remake, hála egy rajongónak

Teljesen új szemszögből élhetjük át a kalandot.

Még egy hete sem debütált a 2001-es Silent Hill 2 felújított verziója, a PC-s játékosok már most elképesztő modokkal rukkoltak elő. Mind a rajongók, mind a kritikusok egyetértenek abban, hogy így kell kinéznie egy remake-nek, és a játékot minden pillanatban tízezrek pörgetik. Nem csoda tehát, hogy beindult a tartalomgyártás, és az izgalmasabb modok közül már be is mutattunk párat egy korábbi cikkben – például van amelyik a ködöt tünteti el, míg egy másik retro képi világgal lep meg bennünket. A napokban egy újabb izgalmas – talán a legtöbbek által vágyott változat – vált elérhetővé, mely belső nézetessé varázsolja a horrorkalandot.

First Person Mod Jessica Natalia által lett kifejlesztve, és ezzel az Alien: Isolationhöz és a Resident Evil 7-hez hasonlóan belső nézetes módban élhetjük át a történteket. Habár még mindig fejlesztés alatt áll, már most is érdemes kipróbálni – bár inkább a második kijátszáshoz ajánlott, hogy az esetleges hibák ne rondítsanak bele az első találkozásba.

„Itt az első személyű modom korai verziója. Lehet, hogy még mindig vannak problémák. Azelőtt problémáim voltak azzal, hogy a karakter rövid ideig megjelent a képernyőn, főleg harc közben, így hát az egész modellt láthatatlanná tettem. Ennek az a hátránya, hogy nem lesz látható James a jelenetek alatt. Még többet kell tesztelnem." – áll a leírásában.

Ha úgy érzed, hogy készen állsz a játék egy bensőségesebb szemszögből való kipróbálására akkor ne habozz, IDE KATTINTVA töltheted le a modot.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár

LAN