Régóta várt újítással ránt a mélybe a Subnautica 2

Régóta várt újítással ránt a mélybe a Subnautica 2

Csak részben jöttek be a Subnautica 2-vel kapcsolatos pletykák, de valószínűleg a franchise rajongói így is vidámak lesznek ma este.

Csodás hírünk van azoknak, akik nem követték élőben az Xbox Partner Preview műsorát, hiszen a Subnautica és a Subnautica: Below Zero fejlesztői bejelentették, hogy 2025-ben jön a hőn szeretett franchise várva várt számozott folytatása, a Subnautica 2. Korábban voltak olyan pletykák, amelyek szerint még az idei év során befuthatott volna ez a játék, tehát megértjük, hogy most lehet nem mindenki ugyanannyira vidám. De hadd nyugtassunk meg benneteket, mert erre a játékra bizony már az első ízelítő alapján is megéri várni majd.

Ugyanis a Subnautica 2-ben végre többjátékos módot is kapnak a mélységbe vágyók, vagyis egy olyan funkciót, amire lassan hat éve várnak mindhiába. Ez a pletyka tehát bejött. Ami viszont még mindig kérdéses, mert a trailerben erre sajnos nem tértek ki a fejlesztők, hogy tényleg játék mint szolgáltatás módjára fog-e működni a Subnautica 2 vagy sem, illetve ha igen, ez hogyan is fest majd a gyakorlatban. Az biztos, hogy először korai hozzáférésben lesz elérhető a folytatás, vagyis a 2025-ös rajtkor még nem egy teljes értékű játék vár majd a búvárokra. De hogy utána mit szeretne csinálni az Unknown Worlds Entertainment, az valószínűleg még egy ideig a vízfelszín alatt marad.

A Subnautica 2 2025-ben korai hozzáférésben jelenik meg PC-re, Xbox Series X|S-re és PlayStation 5-re. Továbbá a játék bekerül majd a Game Pass kínálatába is, bár azt a cikkünk megjelenéséig nem árulták el, hogy az első napon vagy csak később kerül erre sor.

Borítókép: Unknown Worlds Entertainment

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések