Régóta várt frissítést kaptak a Baldur's Gate 3 konzolos játékosai

Régóta várt frissítést kaptak a Baldur's Gate 3 konzolos játékosai

Végre mindenki számára elérhetővé váltak a különféle modok.

Ha a 2023-as évből csak egy játékot lehetne kiemelni, akkor a Baldur's Gate 3 lenne az, mely minden idők legjobb PC-s játékává vált. A Larian Studios által fejlesztett, a Dungeons & Dragons világában játszódó akció-RPG mind a kritikusok, mind a játékosok szívét sikeresen elnyerte, amit mi sem mutathatna jobban, mint a Steamen leadott közel 600 000 értékelés, melyeknek a 96%-a pozitív. A hatalmas siker ellenére a stúdió azonban ezzel lezártnak tekinti a sorozatot, de szerencsére a játékosok így sem maradnak tartalom nélkül hála a végtelen mennyiségű modnak, melyek egy része a mai nappal megérkezett a konzolokra is.

Amikor a PC-sek számára elérhetővé váltak a Baldur's Gate 3 modok, 24 óra alatt több mint 1 millió mod került letöltésre. Ez tökéletesen megmutatja, hogy mekkora igény van rájuk, így a konzolosok tűkön ülve várták, hogy végre ők is kivehessék a részüket a nem szokványos kalandokból. A mai frissítés összesen 69, a rajongók által készített és javított modot hozott el PlayStationre és Xboxra.

A Larian Studios elmagyarázta, hogy a PC-sekkel szemben, a konzolosok nem fognak modding eszközkészletekkel rendelkezni, helyette a belső tesztelésen már átment, kézzel kiválasztott közösségi modok közül válogathatnak majd. Ennek az egyik fő oka a technikai korlátozottság, így a számítógépes tartalomkészítőket arra biztatják a fejlesztők a könnyebb tesztelés érdekében, hogy modjaikat címkézzék fel aszerint, hogy konzolos használatra szánják-e. Miután a csapat megvizsgálja, és jóváhagyja ezeket a terveket, azután válnak elérhetővé a konzolokon.

Még ha nem is olyan gördülékenyen mint arra számítottunk, de ezzel hatalmas kapu nyílt meg játékosok milliói előtt, hogy a továbbiakban is elmerüljenek a játékban a modoknak köszönhetően.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár