Ezért törölte magát a Facebookról Andrew Garfield

Ezért törölte magát a Facebookról Andrew Garfield

Nem volt biztos Mark Zuckerberg szándékait illetően.

A David Fincher rendezte, Aaron Sorkin által írt Social Network – A közösségi háló még 2010-ben került a mozikba, és a legismertebb közösségi oldal, a Facebook alapítását, indulását mutatta be, főszerepben a Mark Zuckerberget alakító Jesse Eisenberggel. Az amerikai ismertségi hálózatot azonban nem egyedül alapította a Harvard padjait koptató Zuckerberg, Dustin Moskovitz és Chris Hughes mellett Eduardo Saverin is részt vett a közösségi oldal létrehozásában, akit a Pókember-filmek sztárja, Andrew Garfield alakított a három Oscar-díjat nyert  filmdrámában.

A színész a GQ-nak adott interjújában vallotta be, miközben a Florence Pugh-val közös A szerelem ideje című filmjét promózta, hogy már azelőtt törölte magát a Facebookról, hogy A közösségi háló befutott volna a mozikba. Garfield elmondása szerint azért hagyta ott a platformot, mert Zuckerberg személye egyre inkább megkérdőjelezhetővé vált, és az oldal körül is sok negatív hang jelent meg.

Egyfajta nyugtalanságot éreztem ezzel kapcsolatban, ahogy szerintem sokan mások is akkor és most is. Aaron Sorkin megragadta azt a félelmet, amit ez a személy alkotott, és ennek a lehetséges mérgező hatását. Ott vannak benne az ember belső sebei és személyes esendősége, és az, hogy ez az egész hogyan képződött át egy rendszerbe vagy egy platformba, vagy éppen ehy létrehozott termékbe vagy szervezetbe” – mondta a színész.

David Fincher alkotása - nem túl meglepő módon - nem nyerte el túlzottan Mark Zuckergberg tetszését. A techguru korábban egy interjú alkalmával bevallotta, nem esett neki jól, hogy a film úgy mutatta be őt, ahogy, ezért inkább az emlékét is igyekezett kitörölni magából. Elmondása szerint a produkció ráadásul nem is úgy ábrázolta az eseményeket, ahogy azok valójában történtek, véleménye szerint valószínűleg azért, mert a Facebook alapítása közel sem volt olyan drámai esemény, mint ahogy azt A közösségi háló beállította.

A hírek szerint a film forgatókönyvírója, Aaron Sorkin egyébként már dolgozik a folytatáson, amelyben a Facebook demokráciára gyakorolt hatásai kerülnek majd előtérbe, elsősorban a Trump-korszakra összpontosítva. Sorkin szerint a Facebook nagy mértékben felelős azért, hogy a 2021. január 6-án Donald Trump hívei megostromolták a Capitoliumot, amelynek következtében 5 ember meghalt és körülbelül 140 rendőr megsérült.

Borítókép forrása: Columbia Pictures 

Kövess Minket!



Gamer szótár