Ne állj fél lábon, míg megjön a Baldur's Gate 3 után a Larian Studios új játéka

Ne állj fél lábon, míg megjön a Baldur's Gate 3 után a Larian Studios új játéka

Megosztotta a cég vezérigazgatója, hogy mikorra lőtték be a következő címet.

A Larian Studios nem szokta elkapkodni, ha belevág egy új projektbe. A 2023-as Baldur's Gate 3 is hat évvel a Divinity: Original Sin II után érkezett, és igaz, hogy előtte azért kicsit sűrűbben örülhettünk egy-egy új címnek tőlük, mégis talán rájuk egyértelműen igaz a mondás: jó munkához idő kell. Ezt pedig úgy tűnik szem előtt tartják továbbra is.

A stúdió következő játéka ennek megfelelően még legalább négy-öt év múlva jön majd ki csak. A Larian Studios vezérigazgatója, Swen Vincke a SEA Game Awards-on tartott beszédében osztotta meg ezt a nagyérdeművel, hogy a cég következő alkotása valamikor 2028-ban vagy 2029-ben várható.

Ezt követően kiemelte, hogy nem érdemes ezekre az időpontra úgy tekinteni, mintha kőbe lennének vésve:

„Tudtam, hogy ez fog mindenkit érdekelni. Ez csak egy vicc volt. Nem tudom, majd kiadjuk, ha készen lesz. Ezek nagy játékok, és időbe telik, szóval ne láncoljanak minket hozzá egy dátumhoz.”

Hogy mi lesz az a következő játék, azt még egyelőre nem tudni. Elvileg nem egy újabb Baldur's Gate címen dolgoznak, miután lezárták majd a sorozat harmadik részét. Azt már elmondták korábban is, hogy a stúdió jelenleg több vasat is a tűzben tart, és ezek között szerepel egy vadonatúj IP is.

„Mivel 1996 óta független stúdió vagyunk, nagyra értékeljük a szabadságot, és így kiélhetjük a kreativitásunkat, ami vezet, ahová vezet.”

Azt is kiemelték már több ízben, hogy a Dungeons and Dragonsból „teljesen” kiszálltak. Jelenleg azonban még egy kis ideig igyekeznek megadni minden támogatást a Baldur's Gate 3-nak egy kis csapattal, de szép lassan már átállnak majd a következő nagy cím fejlesztésére.

Szerinted mikor jön a Larian Studios következő játéka?

Borítókép forrása: igdb.com Larian Studios press kit

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár