Ezt gondolja az eredeti Silent Hill 2 rendezője a remake-ről

Ezt gondolja az eredeti Silent Hill 2 rendezője a remake-ről

Masashi Tsuboyama úgy véli, hogy méltó folytatást kapott a 23 éves játék.

Az elmúlt hetekben igazi érzelmi hullámvasúton érezhették magukat azok, akik a Silent Hill 2 remake-jének a megjelenésére vártak. Egy klasszikus cím felújítása mindig húzós feladat, éppen ezért sokan kételkedtek abban, hogy a Bloober Team sikeresen veszi majd az akadályt, és méltó alkotást ad ki a kezei közül – ezt ők is érezték, és egy idő után könyörögni kezdtek a bizalomért. Múlthét pénteken viszont megérkeztek az első kritikák, amik sikeresen eloszlattak minden kétséget, ugyanis szuper végeredményről számoltak be – erről IDE KATTINTVA olvashattok bővebben. Most Masashi Tsuboyama, az eredeti Silent Hill 2 rendezője is elárulta, hogy miként vélekedik a remake-ről.

Tsuboyama egy X-bejegyzésben osztotta meg tapasztalatait és véleményét a követőivel. Mondandóját úgy kezdte, hogy nagyon örül a felújított verziónak, ugyanis ezáltal az újabb generációkhoz is eljut ez a horror klasszikus. A rendező a remake legfőbb erényének a váll feletti kameraszöget tartja, ami szerinte nagy pozitív változást hozott a játékhangulatába, ugyanis korábban a kamera nézete kimondottan korlátozott volt.

„A váll feletti nézet határozottan növeli a realizmus érzetét. Más szóval, ez arra késztet, hogy kipróbáljam a Silent Hill 2 még magával ragadóbb remake-jét. A játékok és a technológia folyamatosan fejlődik, ami jelentős különbségeket eredményez a kötöttségekben és a kifejezési szintek között. Ez általános probléma a médiaművészetben úgy általában, de nem könnyű fenntartani és értékelni az akkori környezetet. Őszintén szólva nem vagyok elégedett a 23 évvel ezelőtti kamerával. A mélységet és a szöget korlátozta a feldolgozási terhelés." – írja.

Tsuboyama ugyanakkor nincsen elragadtatva a Konami marketingstratégiájától, ugyanis úgy gondolja, hogy a vállalat nem tesz eleget azért, hogy az eredeti Silent Hill 2-őt nem ismerő játékosokhoz is eljuttassa a remake hírét. Ezenfelül a különböző azonnal használható kiegészítős maszkok is felháborítják, és szerinte rombolják a játékélményt. A 23 évvel ezelőtti játék fejlesztője tehát összességében kimondottan elégedett a végeredménnyel – csupán 1-2 apróság zavarja –, és ő is mindenképpen kifogja pörgetni azt.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár