Egy reddites kérdezz-felelekben fedte fel az Ubisoft egyik munkatársa a remek hírt.
Az utóbbi időkben az Ubisoft leginkább az Assassin's Creed Shadows játékmenetére koncentrált a takaréklángon égő marketingjében. Amit valahol meg is értünk, hiszen a játék halasztása előtt sok mindent megmutattak már a fejlesztők a sztoriból és a főszereplők hátteréből (kaptak is érte hideget, meleget), illetve még mindig van előttük közel két hónapnyi idő, amit ki kell tölteni valahogyan. De ez még nem jelenti azt, hogy megfeledkeztek volna a februárban érkező új AC-ról, és hogy ne lennének hajlandóak megválaszolni a rajongók legégetőbb kérdéseit.
Tegnap például egy reddites kérdezz-feleleket tartott négy fejlesztő bevonásával a francia kiadó, az érdeklődők pedig a japán szinkronos immerzív módtól kezdve az időjáráson át a halasztás óta történt munkálatokig számtalan kérdésben okosabbak lettek. A legizgalmasabb információ azonban mégsem ezek kapcsán derült ki, hanem akkor, amikor az egyik fejlesztő megválaszolt egy olyan teóriát, amit sokan reméltek, hogy igaznak bizonyul.
Egészen pontosan arról van szó, hogy benne lesz-e Hattori Hanzó a játékban vagy sem. Aki tisztában van az Assassin's Creed minden részletével, tudhatja, hogy Hattori Hanzó ebben a világban is egy létező személy volt, és a Memories alcímű iOS-es kártyajátékban szerepelt a japán asszaszin testvériség tagjaként. A valóságban egyébként Tokugava Iejaszu vazallusa volt a legendás szamuráj és nindzsa, de az AC univerzumban a templomosokkal is meggyűlt a baja, akiknek az Éden kardjára fájt a foga.
Hattori Hanzó az Assassin's Creed: Memoriesban - Forrás: Ubisoft
A Jonathan keresztnevű ubisoftos fejlesztőnek hála pedig most már azt is tudjuk, hogy az Assassin's Creed Shadows idején élő Hattori Hanzó bizony benne lesz a játékban. Azt ugyan nem árulta el a stúdió képviselője, hogy milyen formában, mert nem szeretett volna spoilerezni. Ám ha tippelnünk kellene, legalább akkora jelentősége lesz, mint a valóságban volt. Tehát valószínűleg ott lesz Tokugava oldalán mint a tábornoka, és a Japán egyesítéséért folyó háborúk során keresztezheti majd az utunkat, miközben mi a saját dolgunkra koncentrálunk. Ha pedig a Memoriesban történteket is újrahasznosítja az Ubisoft, akkor elképzelhető, hogy asszaszinként is feltűnik majd a legendás harcos.
Az Assassin's Creed Shadows a tervek szerint 2025. február 14-én jelenik meg PlayStation 5-re és PlayStation 5 Próra, Xbox Series X|S-re, PC-re, MacOS-re és iPadOS-re.
Borítókép: Ubisoft Québec