A megjelenési dátumra pedig még jó ideig ne is számítsunk.
Hivatalosan is megerősítést nyert, hogy nekiláttak a The Witcher negyedik felvonásának, tehát mostantól kezdve aktívan dolgozik rajta a CD Projekt RED csapata. A Project Polaris kódnévre hallgató játék kapcsán viszont máris felmerült egy aggály, pedig kitudja mikor kaphatjuk majd kézhez. Egyesek már most attól tartanak, hogy ugyanarra a sorsra juthat, mint a Cyberpunk 2077 – persze itt csak a startjára érdemes figyelni, mert az valóban borzasztóra sikeredett. A CDPR éppen ezért nem szeretné megismételni azt a fiaskót, és az Eurogamernek nyilatkozva Michał Nowakowski, a cég vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy a jövőben okosabban szeretnék bejelenteni, illetve a marketingkampányokat.
„Hogy őszinte legyek, amikor hivatalosan is elindítottuk a marketingkampányt az előrendelésekkel, ami a Keanu on stage [pillanat volt, az E3-on 2019 júniusában], a terv valójában az volt, hogy nagyjából egy évvel később kezdjük el. Ez egyszerűen nem igazán működött. Szóval nem igazán terveztünk meg egy kétéves kampányt, és még mindig úgy gondolom, hogy egy év bőven elég a promócióra.”
A The Witcher 4 létezéséről tehát már tudunk, és végre a teljes stáb is ráállt a fejlesztésre, azonban nem fognak egyhamar többet elárulni róla, mivel megtanulták, hogy csak akkor jelentik be a dátumot, amikor már nagyon-nagyon biztosak lesznek a dolgukban.
„Most azt hiszem sokkal jobb eszközeink vannak ahhoz, hogy biztosak legyünk ebben a dátumban, amit – kisebb léptékben – a Phantom Libertyvel bizonyítottunk be magunknak.”
A Cyberpunk 2077 jól fogadott kiegészítőjének megjelenési dátuma hat hónapos marketinget tett lehetővé. Nowakowski elmondta, hogy egy új játék esetében még mindig egy kicsit hosszabb, de semmiképp sem két évig húzódó kampányra akarnak ráfeküdni.
Ennek ellenére nem lesz teljes csend a The Witcher 4 körül, és bár a megjelenési dátumot nem fedik fel egy jó ideig, azért ízelítőt biztosan kapunk majd belőle.
„Mert a marketingkampány – pontosított Nowakowski – »valamivel korábban, a játék megjelenése előtt, az más, mint a finish. Amikor bejelented az időpontot, utána elkezded gyűjteni az előrendeléseket, és ez már tényleg egy versenyfutás attól a ponttól, egészen a játék megjelenésének pillanatáig. Morzsákat akarunk itt-ott elejteni, hogy az emberek – és a média is – kapjanak egy kis kóstolót, és megpróbáljanak rájönni, hogy ezúttal mit is akarunk mondani.”
Borítókép forrása: Steam