Egy jó ideig még biztos nem látjuk a legnépszerűbb varázslót.
A Hogwarts Legacy második része már nem titok, J.K. Rowling pedig folyamatosan tesz róla, hogy rivaldafénybe kerüljön, ezért a vártnál még nagyobb az izgatottság az új Harry Potter sorozat körül. Eddig csak annyi derült ki róla, hogy már nekiláttak előkészíteni, de több információt nem osztottak meg az HBO égisze alatt készülő reboot szériáról.
Az utolsó Harry Potter-film óta 13 év telt el, és a rajongók már nagyon várják a folytatást. Nem ebben a formában kapják meg, hiszen a könyveket most egy teljesen új szereplőgárdával, sorozatként szeretnék bemutatni, de ezáltal még részletesebben elmerülhetünk majd a varászlóvilágban.
A Collider belsős információi szerint a stúdió már tudja mikor szeretné bemutatni Harry Potter új kalandját, annak ellenére, hogy semmi nem lehet róla tudni – még az új főszereplőket sem.
Ha nagyon kíváncsi vagy már, mit hoznak össze az HBO-nál, akkor van egy rossz hírűnk, mert még a GTA 6-ot is előbb lehet majd végigjátszani, mintsem megpillantani Pottert a varázspálcájával hadonászni. A széria ugyanis 2027-ben érkezik majd valamikor.
Természetesen hatalmas vállalkozás leforgatni ezt a sorozatot, mert már most előre kell tervezniük a szereplőkkel, hiszen az első könyvben a három fő karakter még roppant fiatal. Annyi azért kiderült, hogy a tervek szerint minden egyes évad egy teljes könyvet felölel majd.
A casting elvileg már zajlik, de minta rajongók, mi is tűkön ülve várjuk kiknek lesz szerencséje belebújni Harry, Hermione és Ron bőrébe.