Lenyűgöző és brutális: íme a Kingdom Come: Deliverance 2 első 43 perce

Lenyűgöző és brutális: íme a Kingdom Come: Deliverance 2 első 43 perce

Tennivalóból, intrikából, árulásból és kőkemény döntésekből sem lesz hiány.

Üde színfoltja volt a videójátékos világnak 2018-ban a Kingdom Come: Deliverance első felvonása, amely mellőzte a mágiát, a fantasy elemeket, és a maga rideg valójában mutatta be a sötét középkor egy szeletét egy parasztfiú szemén keresztül. Mint kiderült a siker nem maradt el, ennek apropóján pedig, néhány esztendővel később a vártnál ugyan, de megkapjuk a folytatást is.

Ismét Henry of Skalitz bőrébe bújhatunk majd a második epizódban. Miután a faluját elpusztítják, Henry elindul bosszút állni, utazása során pedig egyre magasabbra emelkedik, és egy idő után képes lesz szembenézni a legnagyobb kihívásokkal is, amelyek révén a kisvárosból egészen a királyok udvarában találja magát. A játék a 15. századi Csehországban játszódik, és egy polgárháború által szétszakított nemzet életébe csöppenünk, ahol Henriknek egy egyszerre gyönyörű, ámde zord világban kell eligazodnia, teljesen egyedül. Zsigmond magyar uralkodó, lázadó nemesekkel az oldalán fogságba ejti testévérét, IV. Vencel cseh királyt. Fejedelem híján az ország káoszba süllyed, de akad egy maroknyi hűséges alattvaló, aki kiáll a törvényes király mellett. Egy óriási csatajelenettel nyit a játék, ami már eleve megadja az alaphangulatot, és a továbbiakban ez csak fokozódik majd.

A Kingdom Come: Deliverance 2-t is a Warhorse Studios fejleszti, a folytatásról pedig idén augusztusban rántották le a leplet. A legjobb pedig az egészben, hogy már nem is kell olyan sokat várni a megjelenésére. A másik jó hír, hogy elvetették a Denuvo ötletét, mert egyre többen mondták vissza miatta az előrendeléseket. Daniel Vavra eközben arról számolt be, hogy már egy RTX 4080 Super is képes lesz 4K felbontás mellett futtatni 60FPS-sel a legmagasabb beállításokkal a játékot, miközben teljeskörű gépigényt nem kaptunk még a stúdiótól. Ez tehát egy kis képet adhat arról, hogy mire számíthatunk teljesítmény terén a második felvonást esetében.

A Kingdom Come: Deliverance 2 2025. február 11-én fut be PC-re, PS5-re, és Xbox Series X|S-re.

Borítókép forrása: Steam

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár