Ebben a pillanatban vált elérhetővé a Fortnite OG, de valami mégis hiányzik

Ebben a pillanatban vált elérhetővé a Fortnite OG, de valami mégis hiányzik

Aggodalomra azonban semmi ok, a probléma biztosan orvosolva lesz.

Hihetetlen kimondani is, de ebben a pillanatban elérhetővé vált az örökös Fortnite OG mód. A játékosok évek óta vágyakozással tekintettek vissza a Battle Royale kezdeti aranykorszakára, ezért az Epic Games az elmúlt egy évben két erre a tematikára épülő évadot is elhozott a számunkra, azt azonban sokáig nem fedték fel, hogy a háttérben gőzerővel azon munkálkodnak, hogy soha többé ne kelljen nélkülöznünk ezt a nosztalgikus élményt. A mód Chapter 1 Season 1-el vette kezdetét, mely egészen 2025. január 31-éig tart, és minden régi elemet ismételten elhozott a számunkra úgy, ahogyan azok az emlékeinkben éltek, azonban kissé mégis hiányérzetünk lehet.

A Fortnite OG-ba belépve mindent úgy találunk, ahogyan az 7 éve volt, azonban furcsa módon a duó és trió mód nem elérhető, pedig manapság talán ezek a legközkedveltebb játszási formák. Az Epic elárulta, hogy ez egy ideig így lesz, de a későbbiekben ezek is hozzáadásra kerülnek, sőt, egy Ranked OG móddal is bővülni fog a repertoár.

Tehát a sziget a régi, a rajta megtalálható tárgyak szintén régiek, valamint elérhetővé váltak olyan elfeledett technikák is, mint például a double pump. Az egyedüli újdonságok melyek bekerültek, az néhány, a játékot megkönnyítő mozgásforma, valamint természetesen az azóta megvásárolható skinek. Nincs hát mire várni, mindenkinek a Fortnite OG-ban a helye.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések