Mindeközben a Falcons korábbi játékosai igyekeznek a talpukra esni, kisebb-nagyobb sikerrel.
Ahogyan 2023-ban, úgy 2024 végén is központi téma lett Counter-Strike 2-es berkekben, hogy mi lesz a szaúdi Falcons sorsa, miután zonic ismét megvált szinte a teljes csapatától a kudarcok miatt. És ahogyan az első alkalommal, úgy most a másodiknál is hatalmas szerepet játszott a kialakult helyzetben a G2 játékosa, NiKo. A boszniai riflerre ugyanis a kezdetek óta fájt a dán mester foga, ám valamiért nem sikerült lecsapni rá, eddig. Ez pedig rendre megpecsételte a felállások sorsát már azelőtt, hogy egyáltalán a szerverre léptek volna.
Most azonban NiKo garantált kezdő volt a Falcons 2025-ös csapatában, ezért csupán az maradt kérdéses, hogy kiket szereznek meg mellé. A Valve új szabályainak értelmében világos volt, hogy egy létező, a VRS-en előkelő helyen szereplő ötöst kell megbontania zonicéknak, ha idén Majorökön akarnak játszani. De mint menet közben kiderült, a G2 több játékosát már nem engedte átigazolni hozzájuk, és ezért az utolsó pillanatban úgy alakult, hogy a NiKo–m0NESY duónak vége lett. Majd a MOUZ és a FaZe is nemet mondott a szaúdi ajánlatokra a hírek szerint, vagyis eldőlt, hogy nem lesz azonnal top 5-ös csapata a Falconsnak.
Szóval mit csinál a sólyom végveszélyben? Ugyanazt, amit egy évvel korábban: szerez néhány játékost, akikre lehet már fél év múlva sem fog igényt tartani zonic. Ez esetben a Heroic magját, azaz kyxsant, degstert és TeSeSt igazolták le az üres helyekre. A norvég szervezet egyébként igen jól szerepelt a legutóbbi Majorön, tehát semmiképp sem írnánk le a játékosokat. Azonban mint annak idején a Falconsba igazoló ENCE-mag, úgy ez a Heroic-trió is egy és ugyanazon izraeli sztár rifler miatt ért el oda, ahová, ám őt geopolitikai okokból még akkor sem vásárolhatnák meg a szaúdiak, ha szeretnék.
Tegyük hozzá, kyxsannak NiKóval, és nem BOROSsal vagy dupreeh-vel kell beérnie a Falconsban. De azt még nem látni, hogy a papíron túl a valóságban is működhet-e kellően magas színvonalon ez az ötös. Elvégre a boszniai játékos eddig egy m0NESY kaliberű AWP-shez szokott, most pedig be kell érnie egy degsterrel, aki tavaly a versenyek felére el sem utazhatott. Továbbá amellett sem mehetünk el, hogy amikor fél évvel ezelőtt NiKo aláírt a Falconshoz, akkor valószínűleg egy, a G2-nál is jobb csapatra számított. Ezzel szemben most lényegében Magiskkel együtt „átigazoltak” a 2024-es Heroicba, ami igen messze van az elvárásaiktól. Hogy ez feszültséghez vezet-e, remek kérdés. Legkésőbb a BLAST.tv Austin Majorig kiderül.
A Falcons 2025-ös felállása
Emil „Magisk” Reif
Nikola „NiKo” Kovač
Damjan „kyxsan” Stoilkovski
Abdul „degster” Gasanov
René „TeSeS” Madsen
Danny „zonic” Sørensen (edző)
Egyébként ha már Falcons, röviden kitérnénk arra is, hogy mi történik épp a tavalyi csapatuk tagjaival. Snappival már hivatalosan is szerződést bontott a szaúdi org, mert állítólag egy teljesen újjáépített NIP élén köthet ki a dán IGL, ahol sjuush, r1nkle, arrozdoce és ewjerkz társaságában játszhat Xizt kezei alatt. Ami a többieket illeti, korábban felmerült, hogy a Heroichoz igazolnak. De közben a norvégok az eladott játékosok helyére a Sangalban játszó LNZ-t, xfl0udot és yxngstxert, valamint a Metizportban játszó nilót szemelték ki a HLTV szerint. Így náluk már csak SunPayusnak maradna hely, vagyis Maden és dupreeh valószínűleg nem fog egy top szervezetnél kikötni.
Borítókép: BLAST