Január sem lesz üres járat a mozikban, sőt!

Január sem lesz üres járat a mozikban, sőt!

Eggers vámpíros víziója, Maria Callas utolsó napjai Párizsban, családi drámába oltott Farkasember-sztori, magyarul beszélő Adrien Brody, Nicole Kidman és Harris Dickinson erotikus macska-egér játéka, no és a 2008-as Engedj be! rendezőjének extrán nyomasztó zombifilmje. Lesz miből válogatnunk a 2025-ös esztendő első hónapjában is. 

Beköszöntött az év első hónapja, ami általában nem a legerősebb időszak a mozik számára, az idei felhozatalt elnézve azonban ez a január nem egy tipikus január lesz. Bár a Robert Pattinson főszereplésével készült Mickey 17-et eltolták tavaszra, még így is bőven lesz mit nézni: mutatjuk, hogy szerintünk mely filmekkel érdemes majd tenni egy próbát a nagyvásznon. 

Nosferatu (premier: január 2.)

Mi mással is kezdhetnénk a sort, mint a tavalyi év legjobban várt horroralkotásával, a Nosferatuval, ami Észak-Amerikában karácsonyi ajándékként került a fa alá, hozzánk pedig holnap fut majd be a mozikba. Hogy a vérszívóknak sikerült-e már kiheverniük Cullenékat, nem tudni, Robert Eggers rémfilmje azonban nem is titkoltan azzal a szándékkal született, hogy a vámpírokat újra félelmetes színben tűntesse fel, F. W. Murnau több mint százéves klasszikusának feltámasztása pedig remek alapanyagnak bizonyult erre a kritikák alapján. Eggers az eredeti alkotástól eltérve a történet női főszereplőjét, Ellen Huttert állította a sztori középpontjába, akit Lily-Rose Depp alakításában láthatunk, míg Orlok grófot, azaz Drakulát Bill Skarsgård formálja meg. Hozzájuk csatlakozik Nicholas Hoult, Willem Dafoe, Aaron Taylor-Johnson és Emma Corrin, vagyis egy abszolút ígéretes, sztárokkal teletűzdelt szereplőgárda kelti éltre az ikonikus vámpírsztorit. 

Maria (premier: január 2.)

Angelina Jolie az operatörténet egyik legkiemelkedőbb alakját, a görög származású amerikai Maria Callast alakítja Pablo Larraín legújabb rendezésében, aki többek közt a Spencert és a Jackie-t is jegyzi. Magasságok és mélységek egyaránt jellemezték az énekesnő életét, halálának körülményei pedig a mai napig tisztázatlanok - a Netflixre is érkező produkció Callas utolsó, Párizsban töltött napjait követi nyomon a '70-es években. Jolie a forgatási munkálatok miatt három hónapig kis hazánkban tartózkodott, az életrajzi drámában pedig több magyar helyszín is feltűnik, többek közt az Operaház, az Almásy-palota és a Zeneakadémia is. 

Farkasember (premier: január 16.)

Az elmúlt években tervben volt Hollywoodban egy Farkasember-mozi, amely eredetileg Ryan Goslinggal készült volna, és az Universal hozta volna tető alá. Na, ebből végül nem lett semmi, azonban így sem maradunk vérfarkasok nélkül. A láthatatlan ember rendezője, Leigh Whannell rendezésében érkezik a mozikba egy egész estés Farkasember-film, amelyben a Szegény párákban is szereplő Christopher Abbott alakítja a címszereplőt. Az új rémmese egyébként egy családi drámába oltott horror lesz, amelyben Blake, a családapa, hogy megmentse romokban lévő házasságát, rábeszéli a feleségét, hogy a gyerekükkel együtt költözzenek el vidékre. Az első éjszaka azonban egy különös lény rájuk támad, a család pedig elbarikádozza magát odabent, majd az éjszaka folyamán az apa is egyre furcsábban kezd viselkedni, a feleség pedig súlyos döntés elé kényszerül. 

A brutalista (premier: január 23.)

Adrien Brody egy holokauszt-túlélő magyar zsidó építész, Tóth László bőrébe bújik Brady Corbet új filmjében. Bár a Budapesten forgatott film akár igaz történet is lehetne, valójában nem az: László egy fikciós alak, akit a történet szerint egy grandiózus projekttel bíz meg egy rejtélyes alak. Ennek hozományaként a férfi és felesége, Erzsébet az USA-ba költözik, csakhogy az amerikai álommal kecsegtető munka nem csak magasságokat, de mélységet is hoz a pár életébe. 


Jókislány (premier: január 30.)

Bár A szürke ötven árnyalata-filmek hatalmas sikert arattak, a Nicole Kidman és Harris Dickinson nevével fémjelzett erotikus thriller összehasonlíthatatlanul okosabb alkotásnak ígérkezik, mint az E. L. James azonos című regényei alapján készült filmek. Adott egy középkorú, magas beosztásban, egészen pontosan vezérigazgatóként dolgozó nő, Romy (ő lenne Nicole Kidman), aki körül látszólag minden rendben van, harmonikus házasságban él a férfjével (őt Antonio Banderas alakítja), közös gyerekeik is vannak. A nő megszokott élete azonban gyökeres fordulatot vesz, amikor szenvedélyes viszonyba keveredik a nála jóval fiatalabb gyakornokkal, Samuellel (Dickinson), ezzel pedig a karrierjét és a házasságát, vagyis lényegében az egész addigi életét kockára teszi. De vajon tényleg a nő az igazi alávetett ebben a BDSM-kapcsolatban? 

Élőhalottak! (premier: január 30.)

Tomas Alfredson 2008-as filmje, az Engedj be! a nagy Alkonyat-lázzal egy időben érkezett a hazai mozikba, ez azonban senkit se tévesszen meg, a Stockholm fagyos és meglehetősen nyomasztó külvárosába kalauzoló vámpírhistória távolabb nem is állhatna a Stephenie Meyer által jegyzett love storytól - a film John Ajvide Lindqvist 2004-es, azonos című regénye alapján készült. A svéd rendező megmaradt a szörnyes" vonalon, ám ezúttal nem vámpírokról, hanem zombikról készített filmet, ráadásul ismét Lindqvist egyik regényét adaptálta mozgóképre, innen pedig már sejthető, hogy a Sundance Filmfesztiválon bemutatott Élőhalottak! nem egy tipikus zombifilm lesz a sorban. 

Borítókép forrása: Focus Features 

Kövess Minket!



Gamer szótár