Ettől azért még nem fogunk hasra esni, főleg, ha a termék ára is eszünkbe jut.
Az Nvidia év elején ledobta az atomot, és miután felfedték a nagyérdeműnek az 5000-es széria kártyáit, rögtön kiderült, hogy a középpontban nem a nyers erő áll már, hanem az AI és az általa életre keltett szoftveres megoldások. Gondolunk itt a DLSS 4-re és a Multi Frame Generationre. Ezek alapján pedig egyre többen szkeptikusak, mert nem szeretnének kiadni az emberek egy vagyont ezekért a hardverekért, ha gyakorlatilag csak a különböző felskálázó technológiákat kapják meg a pénzükért cserébe.
Az RTX 5090 grafikus kártya lesz az új széria záslóshajója, és igazából erről már szinte minden kiderült az elmúlt hetekben – mémelik is rendesen az új terméket –, de a Blackwell chipset második legerősebb GPU-ja egyelőre még nem villantott. Elvileg hivatalosan majd jövőhéten kapun róla bővebb teszteket a megjelenése után.
Az új szivárgásokból viszont az derül ki, hogy a GeForce RTX 5080 akár 15%-kal nagyobb teljesítményre képes a 3DMark benchmarkok szerint az RTX 4080 SUPER-hez képest. A Baidu fórumain bukkant fel néhány fotó, és az új bejegyzés szerint egy még meg nem jelent GeForce RTX 5080-at teszteltek a 3DMark TimeSpy szoftverével. A fotók alapján azt lehet mondani, hogy nagyjából 15 százalékkal erősebb az 5080 az előző generációs 4080 Superhez képest, amely ugye nem az alap verziója a kártyának. A hírek szerint viszont a 4090-el nem bír el, tehát az előző csúcsmodell még mindig bika erős.
Az RTX 5080 32701, míg az RTX 4080 SUPER 28305 pontot ért el ebben a programban. A kiszivárogtató egyébként így fogalmazott:
„Eredetileg arra tippeltem, hogy az új VGA körülbelül 32500 pont körüli teljesítményre lesz képes, míg az RTX 5070 Ti pedig elérheti a 27000-et. Hehe, csak 200 pont a különbség, majdnem eltaláltam. A kártyák közötti erőviszonyok a következőek:
-
Az RTX 5080 20%-kal erősebb, mint az RTX 5070 Ti.
-
Az RTX 5080 15%-kal erősebb, mint RTX 4070 Ti SUPER
-
Az RTX 4080 20%-kal erősebb, mint az RTX 4070 Ti”
Ezt körülbelül úgy kell elképzelni, hogyha egy játékot 60 fps-sel futtatunk RTX 4070 Ti SUPER-rel, akkor az RTX 5070 Ti 66, az RTX 4080 SUPER 70, míg az RTX 5080 80 FPS-re képes, tehát 15%-kal erősebb az előző generációs második helyezettnél – tehát ezt látszik igazolni a 3DMark TimeSpy is.
Más szóval az interpolációt nem számolva ezek a kártyák 16GB videomemóriával 60-80FPS tartományra képesek. Az NVIDIA új GeForce RTX 5080-as kártyája január 29-én jelenik meg.
Borítókép forrása: wccftech.com