A PlayStation vezére megmondta, hogy merre tart a konzolok jövője

A PlayStation vezére megmondta, hogy merre tart a konzolok jövője

Felhőalapú játék? Kiadóvá váló konzolgyártók? A Sony nem épp úgy látja a jövőt, mint a Microsoft.

Folyamatosan visszatérő kérdés, hogy milyen állapotban van a konzolpiac és merre tart. Elvégre ezek az eszközök olyan formában teszik elérhetővé a videójátékokat emberek milliói számára, amivel kevés más megoldás tud versenyezni. De ami talán még ennél is fontosabb indok arra, hogy rendszeresen figyeljük, melyik platform vezetői éppen mit mondanak magukról vagy a többiekről, hogy keressük a megnyugvást a szavaikban. Elvégre akár az Xbox, akár a PlayStation mellett tesszük le a voksunkat, mindig arra számítunk, hogy nyolc-tíz éven át használható marad a masinánk. Ebbe pedig igencsak belerondítana, ha valaki egyik napról a másikra szedné a sátorfáját.

A Microsoftnál egy ideje már rezeg a léc, és ezért egyre inkább tekintenek saját magukra is kiadóként, mint konzolgyártóként. De az elemzők és a számok is azt mondják, hogy ők nem mennek sehová. A multiplatform stratégiájuk pedig egyre több embert ér el, és lassan bárki otthagyhat náluk egy szép summát hónapról hónapra, akinek legalább egy kijelzője van a házban.

A Sony jóval visszafogottabban keresi a PlayStationön túl fellelhető gamerek kegyeit. A PC-s jelenlétük évről évre aktívabbá válik, és nemrég az is felmerült, hogy korábbi exkluzív címek akár magán az Xboxon is megjelenhetnek egyszer. Azonban utóbbi információ kapcsán még nem sok konkrétumot hallhattunk eddig, hivatalos forrásból pedig szinte semmit, így ennek a súlya még igen kevés a platform jövőjét illetően.

Ezeket olvastad már?

Ennek ellenére nem szabad elmenni ezen értesülések mellett sem, sőt, kifejezetten ezek tudatában érdemes azt az eredetileg a japán Famitsun megjelent (és az MP1st által angolra fordított) interjút olvasni, amiben a Sony Interactive Entertainment PlayStationért felelős vezetője, Nisino Hideaki beszél a konzoljuk jövőjéről. Mert bár Nisino szerint „nincs kétség afelől, hogy az otthoni videójáték konzolok még jó ideig az üzletünk középpontjában maradnak”, semmi sincs valójában a kőbe vésve.

Az Xbox hardver ugyanis nem csak a gyenge konzolos eladások miatt tűnhet veszélyben forgó vállalkozásnak. Mert ezzel együtt a felhőalapú játék is terjedőben van, és ennek a piacnak épp a Microsoft az egyik legnagyobb úttörője, szereplője a Game Pass Ultimate-hez csomagolt Xbox Cloud Gaming szolgáltatással, ami idén például LG tévékre is megjelenik. Nisino azonban nem aggódik még emiatt sem, szóval a PlayStation tulajok is nyugodtan fellélegezhetnek most:

„Ha felhőből játszol a PS Portalon PS5 játékokkal, azt is gondolhatnád, hogy már beléptünk a felhőalapú játékok korába. Viszont még mindig szükséged van egy kontrollerre és egy kijelzőre, ezért úgy hisszük, hogy a hardver sem fog eltűnni egyelőre.”

Ti mit gondoltok, merre tartanak a konzolok?

Borítókép: Insomniac Games

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések