Nemcsak egy új skint kapunk, egyes képességeit is használhatjuk.
A Marvel's Spider-Man 2, az Insomniac Games nagy sikerű szuperhős-franchise-jának a folytatása immáron PC-re is megjelent, bár az első benyomások nem igazán voltak pozitívak a közösség részéről. Azóta viszont kidobott már a portolás felelős Nixxes Software egy javító patchet, amely jó néhány hibát orvosolt, de még mindig lesz mit tennie a fejlesztőknek, ha szeretnék rendbe hozni a második rész PC-s verzióját. Ha viszont egy ekkora volumenű cím megjelenik személyi számítógépekre az tudjuk mit jelent, rögtön rávetik magukat a modderek és kényük-kedvük szerint alakítják a játékot. Például már van egy mod, ami visszaadja Peternek az eredeti frizuráját, de akad olyan is, amivel Miles Morales megosztó haját lehet módosítani. Arról a modról nem is beszélve, amelyik képes megkerülni a PSN-követelményeket.
Számos meglehetősen mulatságos letölthető tartalom is napvilágot látott már a második felvonáshoz, és ezáltal akár CJ-vel és Big Smoke-kal is kalandozhatunk New York utcáin a GTA: San Andreas-ból. Ennek ellenére megjelent az igazi mod, amire a rajongók már egy jó ideje vártak: Venomot végre most már mi is irányításunk alá vonhatjuk.
A Nexus Mods oldalán, ahol megtalálható mindenféle játék modja, Chrisbuss felhasználó feltöltött egy olyan patchet, amely lehetővé teszi a játékosok számára, hogy belebújhassanak Venom bőrébe, pontosabban szimbiótájába. A leírás szerint, ha ezt feltelepítjük, akkor Spider-Man hagyományos fekete gúnyáját lecseréli Venomra. A legjobb az egészben, hogy megkapjuk Méreg (ígérem többet nem hívom így – a szerk.) saját képességeit is. Pontosabban a „Spider Barrage” és az „Anti-Venom Blast” helyett mást kapunk. A későbbiekben szeretnék hozzáadni a grab képességét is, de ez a mod már úgy nagyszerűen fest, ahogy van. Az alkotó azt is megjegyezte, hogy a meglévő Spider-Man fotómódot is lecserélik majd, tehát vannak még bőven terveik a jövőre nézve.
Borítókép: Steam