Február 18-án végre befut 2025 egyik legjobban várt fantasy RPG-je, az Avowed, és ennek apropóján egyesek már előre le is tölthetik a játékot, bár nem árt felkészülni, hogy nagyjából 75GB-ra szükség lesz tárhelyen.
Az Avowed igazgatója, Carrie Patel pedig most adott egy interjú, amelyben érdekes dolgokra is felhívta a közösség figyelmét. Például megerősítette, hogy az Xbox konzol képes kihajtani a játékból a 60 FPS-t, de ne számítsunk zökkenőmentes megjelenésre.
Egyfelől nagyon lehet szeretni az Obsidian Entertainmentet, hiszen remek világokat teremtenek, és jó atmoszférával látják el, kellemes sztorikat hoznak össze, és időnként a karakterek is érdekfeszítők tudnak lenni. Másfelől azonban sok kritika is éri őket, mert bizony a legtöbb RPG-jükben elég sok a bénázás. A Fallout: New Vegas, a The Outer Worlds, de még az olyan játékok is, mint a South Park: The Stick of Truth is remek játékok voltak, de joggal mondhatjuk, hogy egy kicsit instabilak.
Amióta bejelentették az Avowed-et, egyre többen aggódtak amiatt is, hogy egy Skyrim klónt kapunk, csak modernebb köntösben, és nem nagyon tudtunk mire számíthatunk a fejlesztő többi címéhez képest. Most azonban, hogy már csak egyetlen hét van hátra a megjelenésig, a játék rendezője világossá tette. Éppen ezért Carrie Patel kihasználta az alkalmat és néhány dolgot illetően tiszta vizet öntött a pohárba. Az egyik ilyen a képkockasebesség volt, hiszen előzetesen úgy volt, hogy csak 30 FPS-re lesz képes a játék, de ezt gyorsan megcáfolta. Bár azt nem szabad elfelejteni, hogy csak a Series X-et említette meg a mondadójában, ezért a S szériás masinák kapcsán ez úgy tűnik nem így lesz. Ettől függetlenül kiemelte, hogy lesznek problémák az indulásnál, de a fejlesztők biztosan hamar kijavítják majd. Patel 'jank-nak' nevezi ezt, és szerinte ez szükséges ahhoz, hogy valami igazán szórakoztató és kreatív dolgot csináljanak.
Hogy az Avowed mennyire lesz béna, meg kell várnunk vele a játék megjelenését. A Bethesda RPG-khez hasonlóan ez az Obsidian játékainál is elvárás lett az évek során, bár remélhetőleg nem lesz semmi olyan, ami túlságosan elvonja a figyelmet magáról a játékmenetről. Egyébként a játékot már mi is teszteljük, de egyelőre sajnos nem mondhatunk róla semmit, ha viszont érdekel majd a végeredmény, akkor mindenképp figyeld az oldalunkat a következő héten.
Borítókép: Steam