A nagy sikerű első évad után persze, hogy folytatódik a Fallout, aminek második szezonjáról, most Walton Goggins mesélt kicsit.
Habár a Los Angeles-i tűzvész némileg hátráltatta a Fallout 2. évadának forgatását, amit rövid ideig le is kellett állítani, a stáb hamar visszatért a rendes kerékvágásba. Tavaly november óta forog már a nagysikerű Fallout folytatása, miután az Ella Purnell és Walton Goggins főszereplésével készült első felvonás egyaránt lehengerelte a kritikusokat és a nézőke tis. Pedig egy videójáték-adaptációról van szó, aminek alapja az egyik legnagyobb becsben tartott játékszéria és amitől játékosok tömegei féltek. Félelmük szerencsére alaptalannak bizonyult, a Fallout sorozat első évada maga volt a csoda, nem is kérdés, hogy tárt karokkal várja a folytatást mindenki.
Bár a premier még jócskán odébb lehet, hiszen még a forgatási munkálatok sem fejeződtek be, Walton Goggins - aki a Ghoult alakítja a sorozatban - már most elárult egy-két érdekességet. A színészt a Deadline kapta el a The White Lotus 3. évadának premierén.
„Novemberben kezdődtek a forgatások, most a kellős közepén tartunk. Személy szerint úgy gondolom, hogy az első évad kivételes volt, nagyon örültem a végeredménynek. Az új szezon pedig még nagyobbat szól majd, igazán kitettek magukért az írók, remek sztorit fogunk elmesélni. Nagy dobás lesz! Alig várom, hogy végre mindenki láthassa, keményen dolgozunk, hogy elkészülhessen az évad."
Azt már az első szezon végén belengették, hogy a történet New Vegas felé folytatódik majd - és erre utal a nemrég kiszivárgott kép a játékból ismerős dinó fejjel - de hogy pontosan miként és milyen sztorit mesél majd el a folytatás, azt egyelőre nem tudjuk.