Kell tartanunk attól, hogy ismételten csúszni fog az Assassin's Creed Shadows?

Kell tartanunk attól, hogy ismételten csúszni fog az Assassin's Creed Shadows?

Biztosan megjelenik március 20-án a játék, vagy még számíthatunk változtatásra?

Talán nem túlzás azt állítani, hogy még egyik Assassin's Creed játék sem volt olyan fontos az Ubisoft számára, mint az Assassin's Creed Shadows. A vállalat már alapjáraton is gazdaságilag nehéz éveket tudhat a háta mögött – amit tökéletesen megmutat, hogy 5 év alatt több mint 80%-ot csökkent az Ubisoft részvények értéke –, a szörnyen debütáló Star Wars Outlaws pedig csak rátett erre még egy lapáttal. Nem csoda tehát, hogy a fejlesztők többször is arra a döntésre jutottak, hogy inkább tovább finomítják még a Shadowst, főleg, hogy már ezen játék felett is gyülekezni kezdtek a viharfelhők, mely elsősorban a színes bőrű, történelmileg hűtlen ábrázolású szamurájnak volt köszönhető. Most ott tartunk, hogy alig egy hónap múlvára, március 20-ra van kitűzve a debütálása, de vajon akkor már tényleg belevághatunk majd a japán kalandba?

Pár napja az Ubisoft közzétette a legújabb negyedéves pénzügyi jelentését, melyből kiderül, hogy szép számban rendelték elő a játékot, mely mindenképpen jó jel. A mostanra eladott példányok száma az Assassin's Creed Odyssey teljesítményével vetekszik, így reménykedve tekinthetünk a jövőbe – a Shadows jelenleg 300 000 előrendelésnél tart, de a kiadásig elérheti a 400-450 ezret is. A fejlesztők azt is elárulták, hogy a játék már nagyon kész van, és biztosak abban, hogy március 20-án megjelenik, így nem kell további csúszásokkal számolnunk.

Ha a Shadows továbbra is követi az Odyssey útját – a statisztikák szempontjából –, akkor nagyjából 3,5 millió eladással számolhat az Ubisoft az első hónapban, ami megsüvegelendő teljesítmény még akkor is, ha nem a legjobban teljesítő Assassin's Creed játékok között fog szerepelni ezzel az eredménnyel.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár

LAN

Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések