A Marvel Rivals fejlesztői azt állítják, hogy közel 900 évre elegendő tartalommal rendelkeznek

A Marvel Rivals fejlesztői azt állítják, hogy közel 900 évre elegendő tartalommal rendelkeznek

Jövőbeli terveiről beszélt a 2024-es év sikerjátékát alkotó NetEase.

A NetEase tavaly decemberében mutatta be a Marvel Rivalst, mely hamar az elmúlt évek legsikeresebb élő szolgáltatásos játéka lett. Az Overwatchra rendkívül hajazó, ám arra hatalmas köröket verő hőslövöldébe az első három hónapban több mint 40 millióan kóstoltak bele, ám a fejlesztők a hatalmas siker ellenére sem terveznek lassítani egy kicsit, helyette inkább már most a jövőn törik a fejüket.

A Marvel Rivals eredményességének a fő kulcsa az, hogy a játékosok jól ismert karakterek bőrébe bújhatnak bele, és erre a Marvel univerzum szinte végtelen mennyiségű alapanyagot biztosít. A NetEase terve az, hogy másfél havonta léptetnek életbe újabb hősöket, és az összes elérhető szuperhőst bevetve ezzel az elmondásuk szerint nagyjából 875 évig láthatnák el tartalmakkal a játékot. Egyelőre ilyen távlatokban azonban nem gondolkodnak, de minimum 10 évig még mindenképpen szeretnék gyarapítani az alkotásukat különféle elemekkel. Erről bővebben egy, a befektetőkkel tartott kérdezz-felelek műsor során beszéltek.

„A Marvel Rivals, különösen az első évad után, széles körű értékelést kapott a világ szereplőitől. Ez egy olyan termék, amelybe továbbra is be fogunk fektetni, mind a fejlesztés, mind a marketing terén. Hisszük, hogy ez egy olyan termék, amelyet tovább fogunk működtetni, továbbfejleszteni, és amibe tíz évig és még tovább fogunk beruházni. A csapatnak vannak tervei az e-sporttal kapcsolatban. Bejelentjük az e-sporttal kapcsolatos terveinket, hogy tovább erősítsük játék ökoszisztémánkat. A jövőben sok crossover eseményt és promóciót fogunk végrehajtani más médiákkal közösen." – mondták a fejlesztők.

A játékosok egyébként most március 12-ig ingyenes tokent szerezhetnek, melyről IDE KATTINTVA olvashatsz bővebben.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések