Az Avowed csak a jéghegy csúcsa, olyan játékok jönnek februárban a Game Passbe

Az Avowed csak a jéghegy csúcsa, olyan játékok jönnek februárban a Game Passbe

Egyik kezével ad, a másikkal elvesz az Xbox februárban is. Ám most mégsem panaszkodhatunk, mert a Game Passbe érkező címekkel igen erős lesz a felhozatal.

Jó szokásához híven februárban is frissíti az Xbox a PC-s, a konzolos Standard, valamint a minden platformról elérhető, felhős szolgáltatást is tartalmazó Game Pass Ultimate csomagok kínálatát. A változások első hulláma pedig néhány annyira izgalmas címmel futott be ma délután, hogy ezzel a Microsoft már garantálta is, hogy ne akarjuk lemondani a pakkokat még egy hónapig legalább.

Rögtön február 4-től, azaz mától játszható a felhőből, konzolokról és PC-kről a Far Cry New Dawn, az Ubisoft legendás szériájának legfrissebb darabja. De ha ez valamiért nem fogna meg, nem kell félni, hiszen van még a tarsolyban Starfield (csak Xbox Series X|S), Another Crab’s Treasure és Eiyuden Chronicle: Hundred Heroes holnaptól kezdve a konzolos előfizetőknek. Február 6-án beköszön a Madden NFL 25 is, ráadásul ezt minden platformon lehet majd pörgetni bármelyik csomaggal. Február 13-án pedig a konzolon és a felhőből játszók tehetnek egy próbát a Kingdom Two Crownsszal is.

Ami a friss megjelenéseket illeti, ebből sem lesz hiány februárban. 18-án debütál ugyanis az Obsidian Entertainment legújabb játéka, az Avowed, ami a Pillars of Eternity franchise-t igyekszik majd új perspektívába helyezni. Mivel belsős címről van szó, felhőből, PC-ről és konzolokról is belevághatnak a kíváncsi Game Pass előfizetők a megjelenés napján. Persze nem árt azzal számolni, hogy ebből a buliból az Xbox One tulajok már kimaradnak, mert csak Series X|S-re jön az Avowed.

A Game Pass februári érkezői mellett sajnos néhány távozóval is számolni kell. A következő hét cím február 15-től kezdve már nem lesz elérhető az előfizetők számára:

  • A Little to the Left (Felhő, konzol és PC)
  • Bloodstained Ritual of the Night (Felhő, konzol és PC)
  • EA Sports UFC 3 (Konzolon EA Playen keresztül)
  • Indivisible (Felhő, konzol és PC)
  • Merge and Blade (Felhő, konzol és PC)
  • Return to Grace (Felhő, konzol és PC)
  • Tales of Arise (Felhő, konzol és PC)

Borítókép: Obsidian Entertainment

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések