Eléggé megváltozni látszik a mozizás kultúrája, vagy csak mi látjuk így?
2024 nem biztos, hogy bővelkedett a kiemelkedő filmekben, amikért érdemes lett volna jegyet váltani, de persze azért egyetlen esztendő sem telik el blockbusterek nélkül. Ezek pedig kétség kívül képesek becsábítani az embereket a moziba, hiszen nagyvásznon azért mégis csak más megtekinteni egy ilyen produkciót. Alighanem 2025 is tartogat majd néhány ilyen címet, mint például a James Gunn és Peter Safran által megújuló DCU első felvonása, a Superman, de egyeseket lehet inkább a Scarlett Johansson nevével fémjelzett Jurassic World Rebirth érdekli majd jobban, illetve ne feledkezzünk meg Robert Pattinson régóta jegelt, de idén végre a mozikba is eljutó Mickey17 című alkotásáról sem, vagy a Cillian Murphy-t is a soraiban tudó 28 years laterről.
Ezeken túl is lehetnek érdekességek a moziműsorban persze, de az sem szabad elfelejteni, hogy streaming térhódításával egyre kevesebben szeretnek kimozdulni egy film miatt otthonról. Mostanság már sokkal jobb áron kaphatóak a 4K-s, nagy kijelzővel rendelkező televíziók, illetve egy komolyabb hangrendszerre is be lehet ruházni, ámbár ez nyilván a legtöbbeknél nem éri el egy mozi szintjét, de már bőven az élvezhető kategória, így úgy érzik nincs értelme ellátogatni a vetítésekre. Ez pedig csak az érem egyik oldala, a másik sajnos, hogy egyre több olyan indokot lehet felhozni ellene, ami miatt tényleg kétszer is meggondolja az ember a jegyváltást. Összeírtam 5 olyan dolgot, ami miatt már kevésbé lehet élvezni manapság ezeket a komplexumokat.
1. Nincs ruhatár
Elég kellemetlen tud lenni, főleg ősszel vagy télen, ha egyszerűen nem lehet elrakni sehova a kabátot és az egyéb dolgokat. Általában, ha tele van a terem, akkor marad a saját székünk megoldásként, de azért valljuk be, ez nem igazán kényelmes, és inkább csak zavar egy idő után. Szerencsésebb esetben a mellettünk lévő egyik hely üres, és akkor oda át lehet pakolni ezeket a cuccokat, így mindjárt sokkal jobban érezhetjük magunkat.
2. Árak
Egy felnőtt jegy 3100 forintba kerül Budapesten. Ez pedig még csak arra jogosít fel, hogy beülhetünk megnézni a filmet. Nem kötelező persze, de miért akarna egy kis nasit is az ember. Ekkor már jobban a zsebünkbe kell nyúlni, tehát simán 5 ezer felett lesz a kiadásunk. Több emberre számolva pedig csak rosszabb a helyzet. Páros esetén már ez a 10 ezret is túllépi, családdal pedig, még egy gyerekkel számolva is (junior jegy 2300 forint) már jócskán többet hagyunk ott a pénztárnál. Ezek után még örülhetünk, ha nem egy 90-100 perces filmre ültünk be, mert akkor még el sem tudunk igazán lazulni, hogy átadjuk magunkat az audiovizuális élménynek, máris vége a szórakozásnak.
3. Vászon
Lehet, hogy ez csak az én szememet szúrja, de otthonra már nagyon szép kijelzőjű tévéket és monitorokat lehet vásárolni, még talán akkor is – egy jobb ajánlat kifogása esetén –, ha nem nyúlunk mélyen a zsebünkbe. Ezzel szemben a mozikban én nem vagyok megelégedve a látottakkal. Érzésem szerint sokkal jobb minőségű, és élesebb képet kellene elénk varázsolni, pláne ennyi pénzért. Alapvetően a hangzást kedvelem, persze mozija válogatja, hol milyen technika kényezteti a fülem, de a vásznak, illetve projektorok engem egyáltalán nem kápráztatnak már el.
4. Jeges hangulat
Nyáron egyes termekben nagy gondot okozhat, főleg egy-egy hosszabb film esetében, ha folyamatosan, nagyon alacsony hőfokra állítva nyomatják a klímát. Egyszerűen egy idő után a kevesebb öltözék miatt már nem a cselekményre figyel az ember, hanem a hidegre. Ez pedig sokat ronthat az élményen.
5. Szellőztetés
Az pedig már csak hab a tortán, hogyha közel teltház van, akkor egy 2 órás vagy annál hosszabb film esetében bizony az oxigén megcsappanása is problémát okozhat. Elálmosodhat az ember, és kényelmetlenül érezheti magát emiatt. Arra pedig kevésszer látni példát, hogy normálisan meg lenne oldva a szellőztetés.
Titeket mi zavar a legjobban a mozizásban vagy ilyenkor kikapcsoltok és csak élvezitek a látottakat?
Borítókép forrása: AsierRomeroCarballo (Asier Romero Carballo)