Ne számíts sétagaloppra, az AC franchise egyik leghosszabbja lesz a Shadows

Ne számíts sétagaloppra, az AC franchise egyik leghosszabbja lesz a Shadows

Már most érdemes felkészülni, hogy jó néhány napot bele lehet majd ölni, ha szeretné valaki kimaxolni az új epizódot.

Elérkeztünk egy újabb márciushoz, ami nemcsak azért jó hír, mert ezzel kezdetét veheti a tavasz, hanem mert egy új Assassin's Creedet is megkapunk végre. Ez pedig most azért is egy különleges esemény, mert a mélyrepülésben lévő Ubisoft léte múlhat a franchise legújabb felvonásán. A Star Wars Outlaws fiaskó után a részvényeik elszálltak, és nem a jó értelemben, emiatt pedig a legújabb AC-t sem szerették volna kiadni félkészen, ezért majdnem egy félévet még dolgoztak rajta, hogy a lehető legjobb állapotba kerüljön – illetve Yasuke szerepét is igyekeztek lecsökkenteni az elégedetlenkedők miatt.

Már két sincs hátra a játék megjelenéséig, ezért a kiadó is igyekszik egyre nagyobb hype-ot generálni, így derülhetett ki az is, hogy milyen hosszú játékidőre számíthatunk majd. Az Assassin's Creed Shadows kreatív igazgatója,  Jonathan Dumont megerősítette, hogy a játék több mint 80 órán át szórakoztat, ha az összes elérhető küldetést és feladatot végrehajtod. Az alapsztori játékstílustól függően körülbelül 30-40 órát ölel fel, de a mellékküldetések, és az egyéb elfoglaltságok miatt ennek a kétszerese is benne van a pakliban.

Hasonló taktikát alkalmaztak most is a fejlesztők, mint az Assassin's Creed Valhalla esetében, amely a leghosszabb Assassin's Creed-játék egyébként, köszönhetően a rengeteg melléktevékenységnek és a kiegészítőknek. Aki egy karcsúbb, mondjuk a 2023-as Assassin's Creed Mirage-hoz hasonló élményben reménykedik, az nem jó lóra tett – de ezt már akkor tudni lehetett, hogy a Mirage csak egy kis spinoff a szériában.

Ráadásul, ha ez mind nem lenne elég, akkor a Ubisoft csapata a megjelenés utáni visszajelzések alapján simán leszállíthatja a New Game+ játékmódot, illetve további tartalmakkal is szeretnék bővíteni a Shadows-t.

Te várod már az Assassin's Creed Shadows-t? A játék március 20-án jelenik meg világszerte.

Borítókép forrása: Steam

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések