Nem érik meg az Until Dawn remake fejlesztői a holnapot

Nem érik meg az Until Dawn remake fejlesztői a holnapot

Nem egészen túlélőhorror, de így is igen tragikus az Until Dawn remake elkészítésével megbízott Ballistic Moon története a játék kiadása óta.

Tavaly októberben az Until Dawn is megkapta a remake-elt kiadását, ezzel a Sony folytatta azt az évek óta tartó trendjét, hogy az üres hónapokat a naptárban a régebbi sikerjátékaival tölti ki. Azonban a hasonló projektekhez képest az Until Dawn PlayStation 5-re és PC-re egyaránt ellátogató felújított változata a legkevésbé sem nyerte el az emberek tetszését a megjelenésekor. Mert amíg a makulátlan horrorsztori változatlanul ott volt benne, addig a hibák száma és az elképesztően magas, 70 eurós árazás, no meg a régóta kritizált PSN regisztrációs követelmény sokakat eltántorított attól, hogy adjanak egy első, hát még egy sokadik esélyt a lassan 10 éve piacon lévő programnak.

Viszont mindez most talán a legkisebb baja az Until Dawn remake-et fejlesztő Ballistic Moonnak. Ugyanis az Insider Gaming forrásai szerint a stúdió lényegében tavaly decemberben bezárt. Az alapítókon és néhány egyéb alkalmazotton kívül mostanra mindenkit kirúgtak, tehát sem fejlesztők, sem marketingesek, senki nincs, aki az Until Dawn remake megjelenés utáni támogatását biztosítsa, esetleg egy következő projekten dolgozhatna. A lap szerint már a játék kiadása előtt megvált kb. 40 főtől a Ballistic Moon, de a többieket még az imént említett okokból megtartották, hátha tudják folytatni a működést. Decemberben azonban őket is utolérte a vég, vagyis a maradék kb. 20 fejlesztő is elveszítette az állását.

Az Insider Gaming egyik forrása szerint „a stúdió lényegében bezárt mostanra”, mert annyira nincs kapacitásuk, hogy egyszerű frissítéseket csináljanak az Until Dawnhoz. „Az emberek továbbra is jelentik a csapat felé a bugokat, amiket találtak a játékban, de már senki nincs, aki a támogatásán dolgozna” – mondta a forrás. A lap úgy tudja, hogy a problémát az okozta, hogy a Ballistic Moon tulajainak minden igyekezete ellenére sem sikerült pénzt szereznie a stúdió folytatásához, pedig próbálkoztak befektetőket keresni, valamint kiadóknál is házaltak játékötletekkel. Többek között az is terítéken volt, hogy ismét a Sonyval dolgozzanak, de ebből annyira nem lett semmi, hogy – mint az a fenti idézetből is látható – még arra sem kaptak tőlük forrásokat, hogy az Until Dawnt október után javítgassák.

Bár a Ballistic Moon technikailag új projektek hiányában áll közel a bezáráshoz, a leépítések során kirúgott alkalmazottak szerint nagyon jó munkahely volt ez, a csapattal is minden rendben volt. Az egyetlen probléma, amit az Insider Gaming egy embertől visszahallott, hogy több heti túlóráját nem fizették ki az elbocsátások miatt. „Remek jutalom a kemény munkánkért” – tette hozzá ehhez az illető.

A Ballistic Moon és a Sony egyelőre nem nyilatkozott sem a történtekről, sem az Insider Gaming riportja kapcsán.

Borítókép: Ballistic Moon

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések