Egy évvel a visszatérése után ismételten elérhetetlenné válhat a Dark and Darker

Egy évvel a visszatérése után ismételten elérhetetlenné válhat a Dark and Darker

Az Epic Games Store kínálatából már el is tűnt.

A Dark and Darker két éve van velünk, de már most elképesztően hányattatott sorsot tudhat a magáénak. A Ironmace által fejlesztett játék mechanikáját leginkább az Escape from Tarkovéhoz lehetne hasonlítani, csak itt egy középkori fantasy világ keretein belül kell PvEvP csatákban résztvennünk, és ezáltal szert tennünk minél értékesebb felszerelésekre. A projekt alfa verzióját 2023 elején próbálhatta ki a nagyközönség Steamen, és rögtön hatalmas népszerűségre tett szert. Ezután nem sokkal viszont bejelentkezett a koreai Nexon, akik azzal vádolták a fejlesztőket, hogy az ő tőlük lopott kódokra épült a játék, így lekerült a Steam kínálatából. Hosszas jogi hercehurca után azonban a Dark and Darker nagyjából egy éve ismételten elérhetővé vált az Epic Games Store és a Steam felületein, ám a minap újabb fordulat történt a már így is kusza ügyben.

Év elején megszületett a végleges bírósági döntés, mely keretében pénzbírságot szabtak ki a fejlesztőkre a Nexon üzleti titkainak a megsértése miatt, azonban úgy vélték, hogy a Dark and Darker elkészítésével nem történt jogsértés. Úgy tűnt tehát, hogy végre minden a rendes kerékvágásba került, és az Ironmace címe ingyenesen játszható marad mindenki számára, mely lehetőséggel tízezrek éltek is minden pillanatban. Valamilyen mindeddig ismeretlen okból kifolyólag, azonban a Dark and Darker a napokban eltávolításra került az Epic Games kínálatából, ami ismételten aggodalomra ad okot. A fejlesztők a Discord szerverükön osztották meg az alábbi üzenetet:

„Úgy tűnik, a döntés a szemben álló felek állításain alapul egy folyamatban lévő jogi vitában. Jelenleg azon dolgozunk, hogy megértsük az eltávolítás mögött meghúzódó pontos indokokat. Úgy tűnik, hogy az eltávolítási folyamat még nem fejeződött be teljesen, mivel a Dark and Darker már nem szerepel a listán, de a Dark and Darker – Legendary Status továbbra is megvásárolható. Kérjük, vegye figyelembe ezt a lehetséges zavart." – áll a bejegyzésben.

Ebből kiindulva csak arra tudunk gondolni, hogy a háttérben mégsem ért véget teljesen a jogi csatározás, és ennek akár a játék ismételt eltűnése lehet a következménye. Reméljük, hogy nem így lesz.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Gaming - A TV2 Csoport közvetíti Magyarországon a világ legnagyobb e-sport versenyét

Az e-sport szerelmesei a TV2 PlaA TV2 Csoport a Warner Bros. Discovery Sports és az Esport1 csapatával exkluzív együttműködésben, e-sport dömpingre készül augusztusban.y Prémiumon követhetik élőben a világ legnagyobb e-sport versenyének, az Esports World Cupnak az egyes küzdelmeit, valamint a GeoGuessr Világbajnokságot is.

Közvetítések