Törölték még be nem jelentett FPS multiplayer játékukat a Titanfall fejlesztői

Törölték még be nem jelentett FPS multiplayer játékukat a Titanfall fejlesztői

Újabb projekt landolt a kukában, amiről vajmi keveset tudunk.

Nagyjából pontosan egy éve az EA több száz alkalmazottat bocsátott el, mely természetesen súlyosan érintette a stúdiókat, és komoly hatást gyakorolt több élő, és több készülőben lévő játékra is. Talán arra mindenki emlékszik, hogy ennek következtében alig pár héttel a The Mandalorian bejelentése után, törlésre is került a projekt, mely Star Wars rajongók tömegeit ütötte szíven. Úgy tűnik azonban, hogy ez egy másik, mindeddig be nem jelentett játék végét is jelenti.

Az Atomfallt is készítő Respawn Entertainment korábbi produkciós koordinátorának, Emilee Evansnek a Linkedin bejegyzése legalábbis azt állítja, hogy a stúdió törölte a még be nem jelentett FPS multiplayer játékát, aminek következtében ő neki is távoznia kellett.

„A be nem jelentett inkubációs projektet, amelyben az elmúlt évben részt vettem, ezen a héten törölték, így csatlakozom a játékipar azon rendkívül tehetséges és kedves embereinek csoportjához, akik új szerepet keresnek”írta Evans.

Egyelőre mindössze ennyit tudunk a történtekről, a Respawn játékáról semmiféle más információ nem áll a rendelkezésünkre azon kívül, hogy egy multiplayer FPS-ről beszélünk. Remélhetőleg idővel azért majd előkerülnek információk arról, hogy pontosan min is munkálódtak, akárcsak a The Mandalorian esetében. Bár ebből semmi hasznunk nem lesz, csak a szívünket fogja fájdítani, ha ismételten egy ígéretes projekt került a kukába.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések