Már a haverokat is elverheted az elmúlt évek legjobb kártyajátékában

Már a haverokat is elverheted az elmúlt évek legjobb kártyajátékában

Zseniális többjátékos moddal bővült a Balatro, a roguelike kártyajáték, ami tavaly rabul ejtette a világ gamereit.

Nagyon jó hete van most a Balatro játékosoknak és a kártyajáték iránt eddig csak távolabbról érdeklődöknek egyaránt. Ugyanis nem elég, hogy már a Game Pass kínálatában is lehet tolni a tavaly az év játéka díjra is jelölt remekművet PC-n, konzolon és a felhőből. De immáron a haverokkal is összevethetitek a paklitokat és tudásotokat, mert megjelent egy Balatro multiplayer mod, ami lehetővé teszi az egy az egy elleni partikat.

A multis modot közel fél éve fejleszti egy Virtualized nevű modder a roguelike kártyajátékhoz. Mostanra viszont egészen jó állapotba került, és a közösség által fizetett dedikált szervereken könnyen találunk ellenfelet még akkor is, ha épp nem ér rá egy barátunk, hogy a privát szobák egyikében játszon velünk. A Balatro többjátékos modjában amiatt sem kell aggódni, hogy a játék véletlenszerűsége kiszúr veled, mert ezt is megoldották.

Jelenleg kétféle játékmód érhető el: az Attritionben minden bossért meg kell küzdeni egymással, és aki kevesebb pontot szerez, az életet veszít; a Showdownban a játékosok három kört játszanak egyenként, majd egyet közösen, és a legtöbb pontot gyűjtő nyer a végén. A jövőben ez a felhozatal azonban még bővülni fog, ha hihetünk a fejlesztőnek. Először egy Vanilla Plus nevű jöhet, ahol külön-külön játszanak a felek, de aki egy kört is veszít, az bukja a meccset. Utána tervben van egy Battle Royale mód is, ami olyan lesz, mint az Attrition, csak kettő helyett ez akár nyolc játékost is támogathat majd egyszerre. Illetve az sem kizárt, hogy egy kooperatív játékmód is megjelenjen, de ez még a jövő zenéje, a fejlesztő először az eddig ismertetett dolgokat szeretné megcsinálni, helyretenni.

Virtualized modjának telepítése egy picit körülményes ugyan, de ha sikerrel jártok, akkor a már egyébként is baromi nagy függőséget okozó Balatrót garantáltan nem fogjátok tudni letenni soha többé. A mod Discordján található leírás szerint a Steammoded és a Balatro Mod Manager nevű programokra lesz szükséged a telepítéskor, utóbbiból ráadásul már a multi legfrissebb verzióját közvetlenül is leszedheted. Nem árt azonban észben tartani, hogy ez a mod könnyen összeakadhat másokkal. Vagyis érdemes letörölni a korábban felrakott Balatro modokat, hogy biztosan fusson a multi. Ha pedig valamilyen technikai nehézségbe szaladsz, ajánlott először alaposan átolvasni a Discordon található infókat, és ha nem nyújtanak segítséget, akkor megkérdezni valakit a közösségben, aki járatosabb a témában.

A Balatro egyébként nemrég bővült egy új és ingyenes Friends of Jimbo pakkal. Ebben többek között a a Falloutból ismert Vault Boy, az Assassin's Creed II főhőse, Ezio Auditore da Firenze, az AC Shadowsban bemutatkozó Naoe, valamint néhány Civilization VII, Rust, Slay the Princess, Bugsnax és Dead by Daylight karakter is feltűnik a lapokon.

Borítókép: LocalThunk

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések