Meglepően barátságos gépigénnyel állt elő a Naughty Dog a The Last of Us Part 2 Remastered PC-s kiadásához.
Két hét múlva ilyenkor már PC-n is tolhatjuk a The Last of Us Part 2 Remastered változatát. Persze ez nem újdonság, még tavaly decemberben jelentette be a Sony, hogy így lesz. Csak hát mielőtt még nagyon megörülnénk, nem ártana tudni, hogy mégis milyen vasat igényel a Naughty Dog játéka. Valamilyen okból kifolyólag ezt négy hónap alatt egészen eddig nem sikerült közölniük. Szerencsére tegnap végre vették a fáradtságot a fejlesztők, így kiderült, hogy egészen baráti minimum és ajánlott gépigényt hoztak össze a szakik, vagyis nem fog rosszul járni az sem, aki 1080p vagy az alatt játszana.
Viszont aki ennél többre vágyik, az jobb ha felkészül, hogy olyan hardverekre lehet szüksége, amilyenek a TLoU 2 eredeti kiadásakor még csak nem is léteztek – főleg videókártyákra gondolunk itt. Természetesen mindennek, így ennek is nagyon jó oka van: a PC-s változat kétségkívül a The Last of Us Part 2 definitív kiadása lesz. (Már amíg régi jó szokás szerint nem kap még egy PlayStation remake-et.) Egyébként a játék asztali számítógépeken támogatni fogja az Nvidia DLSS 3-at, valamint az AMD FSR 3.1-et és FSR 4-et, továbbá 21:9, 32:9 és 48:9-es képarányban is lehet játszani majd. Tehát az alábbi rendszerkövetelmények inkább iránymutatásnak tűnnek, hiszen csak 16:9-es felbontások szerepelnek, és meglepő módon azok is skálázás nélkül.
A The Last of Us Part 2 Remastered minimum gépigénye (natív 720p-s felbontás 30 fps-sel)
- Operációs rendszer: Windows 10 / 11 64-bit
- Processzor: Intel Core i3-8100 / AMD Ryzen 3 1300X
- RAM: 16 GB
- Videokártya: NVIDIA GeForce GTX 1650 / AMD Radeon RX 5500XT
- Szabad tárhely: 150 GB SSD
A The Last of Us Part 2 Remastered ajánlott gépigénye (natív 1080p-s felbontás 60 fps-sel)
- Operációs rendszer: Windows 10 / 11 64-bit
- Processzor: Intel Core i5-8500 / AMD Ryzen 5 3600
- RAM: 16 GB
- Videokártya: NVIDIA GeForce RTX 3060 / AMD Radeon RX 5700
- Szabad tárhely: 150 GB SSD
A The Last of Us Part 2 Remastered gépigénye magas grafikánál (natív 1440p-s felbontás 60 fps-sel)
- Operációs rendszer: Windows 10 / 11 64-bit
- Processzor: Intel Core i7-9700 / AMD Ryzen 7 3700X
- RAM: 16 GB
- Videokártya: NVIDIA GeForce RTX 3070 / AMD Radeon RX 6800
- Szabad tárhely: 150 GB SSD
A The Last of Us Part 2 Remastered gépigénye nagyon magas grafikánál (natív 2160p-s felbontás 60 fps-sel)
- Operációs rendszer: Windows 10 / 11 64-bit
- Processzor: Intel Core i7-11700 / AMD Ryzen 7 5700X
- RAM: 32 GB
- Videokártya: NVIDIA GeForce RTX 4080 / AMD Radeon RX 7900XT
- Szabad tárhely: 150 GB SSD
A The Last of Us Part 2 Remastered 2025. április 3-án debütál a Steamen és az Epic Games Store-ban. Minden olyan fejlesztést tartalmazni fog, amit a játék PS5-ös verziója megkapott, tehát a jobb grafikától kezdve a kulisszák mögötti kommentátoron át egészen a roguelike No Return módig mindenbe belekóstolhatunk PC-n is.
Borítókép: Naughty Dog