Közel két percen át nézhetjük, hogy milyen titkokat rejt még az új Battlefield, aminek folyamatosan zajlik a zártkörű tesztelése.
Bár az EA hivatalos álláspontja az, hogy szeretné titokban tartani, hogy a szerencsés kiválasztottak mit láthatnak a Battlefield Labs tesztkörei alatt, nem úgy tűnik, hogy különösebben harcolnának a szivárgások ellen. Mondjuk valahol megértjük ezt, hiszen az alapján, amit a meghívott játékosok eddig közzétettek az új BF-ből, jobb és olcsóbb reklámot kívánni sem tudna a kiadó vagy a fejlesztésért felelős csapatok. Az emberek imádják a BF3-BF4 érát idéző programot, és amíg ez így is marad, addig nem ártanak sokat az engedély nélkül feltöltött videók.
A játékosok korai rajongásának egyébként több oka is van, de a legfontosabbak, hogy gyalog és tankkal harcolni is elég menő lesz a játék alfa változatából kiszivárgott felvételek szerint, továbbá a rombolást és a hangokat sem vették félválról az alkotók, amiért szintén jár nekik a piros pont. Most pedig egy újabb szivárgásnak hála a következő Battlefield egy másik pályájába is betekintést nyerhetünk. Ez alighanem beindítja majd a nosztalgiát a Battlefield V játékosokban, mert lényegében egy modernebb és minden téren jobb Mercuryval állunk szemben.
Persze fontos különbség, hogy nem Kréta szigetére fogunk ellátogatni a Battery nevű térképen, hanem arra a Gibraltárra, amit már az új BF bejelentésekor is pedzegetett Vince Zampella. Bár Mercuryt sokan nem szerették, mert nehéz volt csapatként jól teljesíteni rajta, az ilyen típusú vízparti, hol sűrűn lakott, hol nyitott pályák általában jól működtek a Battlefieldekben korábban, mert az összes harci eszközt kombinálva küzdhettünk rajtuk. Egyébként Battery dizájnján túl az akció mellett sem mehetünk el, ugyanis a legújabb videóban ismét láthatunk a tankoktól kezdve mindent mozgás közben:
Gameplay from the new Battlefield Labs map and playtest
byu/TooFlu2 inBattlefield
Az új Battlefield várhatóan a 2026-os pénzügyi évben, vagyis valamikor idén április 1. és jövő március 31. között fog megjelenni PC-re és konzolokra.
Borítókép: EA DICE