Az ESRB besorolása szerint már a nyáron beleborzonghatunk az új Silent Hill f kalandjaiba.
A Silent Hill 2 remake már egy fél évvel ezelőtt megjelent, de még mindig nem győzünk áradozni róla, mert nagyszerűen sikerült. Ezzel helyreállították a legendás széria renoméját, továbbá megnyitotta a lehetőséget egy fantasztikus jövő felé. Ez pedig úgy tűnik hamarosan el is érkezik, hiszen már úton a következő játék. A múlt héten a Konami egy teljes műsort szentelt a Silent Hill f-nek, és ugyan a közvetítés 30 percig tartott, nem tartalmazott valódi játékmenetet bemutató felvételeket, ennek ellenére rengeteg fontos információval gazdagodtunk a történetet és a helyszínt illetően. Megerősítést nyert, hogy a Silent Hill f egy kitalált japán településen, Ebisugaokában játszódik, amelyet a valóságban létező Gero város Kanayama kerülete inspirált. A történet főszereplője egy fiatal középiskolás lány, Hinako Shimuzu, aki az életéért küzd a ködbe burkolózó és bizarr szörnyetegek által elárasztott Ebisugaokában.
A 2024-es Silent Hill 2 remake-től eltérően a Silent Hill f teljes mértékben multiplatform cím lesz. A Konami bejelentette, hogy a játék nemcsak PlayStation 5-re és Steamre jön, hanem Xbox Series X/S-re, az Epic Games Store-ba és a Microsoft Store-ba is. Egy dologgal viszont nem örvendeztettek meg minket, ez pedig a pontos megjelenési dátum – de még csak egy megjelenési ablakot sem árultak el. Ez általában arra utalna, hogy a játékot még évekig nem kapjuk meg, de a Silent Hill f esetében mégis lehet, hogy közelebb van a megjelenés, mint gondolnánk. A stream után ugyanis az Entertainment Software Ratings Board (ESRB) oldalára felkerült az új rész. Nem meglepő módon a Silent Hill f M, azaz felnőtteknek szóló besorolást kapott, és ennek nyomós oka van. Az ESRB leírása szerint rengeteg brutális és felkavaró elemet tartalmaz, beleértve a kínzást, csonkítást és önmarcangolást. Bár konkrétumokat egyelőre nem tudni, ámbár nyilvánvaló, hogy az új felvonás nem a gyenge idegzetűeknek készül.
Az ESRB akciója viszont árulkodó lehet, mivel a legtöbb játék kevesebb mint egy évvel a megjelenés előtt kapja meg korhatár-besorolását, és a Konami címei sem kivételek. A Silent Hill 2 remake például 2024 márciusának végén kapott egy plecsnit, körülbelül hat hónappal a 2024. október 8-i megjelenése előtt. Ennek fényében elképzelhető, hogy a Silent Hill f egy hasonló ütemezés szerint érkezik. Ha a Silent Hill f a Bloober Team által készített Silent Hill 2 remake-hez hasonló megjelenési mintát követi, akkor akár már 2025 harmadik negyedévében, vagyis július és szeptember között is megjelenhet. Amennyiben ez így történik, a Konaminak ügyesen kell egyensúlyoznia a megjelenési ütemezésével, hogy ne befolyásolja hátrányosan más játékainak eladásait. A vállalatnak jelenleg két nagy projektje van betervezve 2025-re: a Metal Gear Solid Delta: Snake Eater és az Edens Zero, utóbbinak még nincs pontos megjelenési dátuma.
Borítókép: Steam