Az Anora lett a legjobb film, Adrien Brody is nyert, de mi, magyarok sajnos nem örülhetünk

Az Anora lett a legjobb film, Adrien Brody is nyert, de mi, magyarok sajnos nem örülhetünk

A fiatal brooklyni szexmunkásról szóló Anora tarolt az Oscaron, a Nosferatu végül egyetlen díjat sem zsebelt be, de Demi Moore nagy esélye is elúszott. 

97. alkalommal osztották ki a filmes szakma legnagyobb elismerését, az Oscar-díjakat, a díjátadóra magyar idő szerint ezúttal is hajnalban került sor. A gálát Conan O'Brien ötszörös Emmy-díjas televíziós műsorvezető vezényelte le, akinek a teljesítményét nagyjából közepesre értékelhetjük. Ennél azonban fontosabb, hogy a legjobb film kategóriában a legfőbb esélyesnek A brutalistát, a vatikáni Gossip Girlként is aposztrofált Konklávét és az Anorát tartották, végül ez utóbbi nyert, Sean Baker rendező és a főszereplőt alakító Mikey Madison pedig szintén egy-egy aranyszoborral gazdagodott - a film összesen öt díjat nyert el. Bár A brutalista kapcsán a mesterséges intelligenciának hála" volt egy kisebb botrány a gálát megelőzően (még ha nem is akkora, mint az Emilia Pérez főszereplőjének korábbi rasszista, iszlamofób posztjai miatt), Adrien Brodynak így is sikerült dupláznia, vagyis A zongorista után a holokauszttúlélő magyar építész, Tóth László megformálása is Oscar-szobrot ért a színésznek. A brutalistának végül tíz jelölésből három díjat sikerült elnyernie. 

Magyar szempontból persze a legfontosabb, hogy Jancsó Dávidért izgulhattunk, aki a legjobb vágó kategóriában indult az esélyesek között A brutalistában nyújtott munkájáért. Jancsónak végül nem sikerült díjra váltania a jelölését, az Anora rendezője és írója, Sean Baker happolta el előle az aranyszobrot, aki a film vágásáért is felelt. Ami pedig magát a gálát illeti, akadt pár emlékezetes pillanat, például Adam Sandler  kapucnis pulóveres kirohanása, Conan O'Brien is gúnyolódott egy sort az Emilia Pérez-botrány kapcsán, de Deadpool és a Dűnéből ismert homokféreg is megjelent egy ponton a színpadon. A díjátadó nagyjából a feléig mentes volt a politikától, ezt követően azonban a Kill Bill sztárja, Daryl Hannah lépett a színpadra, aki egyértelműen a nagyközönség tudtára adta, hogy Ukrajna mellett áll. Dicsőség Ukrajnának" - mondta a színésznő, amit tapsvihar fogadott. 

Mutatjuk a nyerteseket néhány emlékezetes pillanattal egybekötve.

Legjobb film:

  • A brutalista
  • Anora - NYERTES 
  • A szer
  • Emilia Pérez
  • Sehol se otthon
  • Konklávé
  • Dűne: Második rész
  • I’m Still Here
  • Wicked
  • Nickel Boys

Legjobb női főszereplő:

  • Cynthia Erivo (Wicked)
  • Fernanda Torres (I’m Still Here)
  • Mikey Madison (Anora) - NYERTES
  • Demi Moore (A szer)
  • Karla Sofía Gascón (Emilia Pérez)

Legjobb férfi főszereplő:

  • Ralph Fiennes (Konklávé)
  • Adrien Brody (A brutalista) - NYERTES
  • Timothée Chalamet (Sehol se otthon)
  • Colman Domingo (Sing Sing)
  • Sebastian Stan (The Apprentice – A Trump-sztori)

Legjobb rendező:

  • Coralie Fargeat (A szer)
  • Brady Corbet (A brutalista)
  • Jacques Audiard (Emilia Pérez)
  • James Mangold (Sehol se otthon)
  • Sean Baker (Anora) - NYERTES

Legjobb női mellékszereplő:

  • Monica Barbaro (Sehol se otthon)
  • Felicity Jones (A brutalista)
  • Ariana Grande (Wicked)
  • Isabella Rossellini (Konklávé)
  • Zoe Saldana (Emilia Pérez) - NYERTES 

Legjobb férfi mellékszereplő:

  • Yura Borisov (Anora)
  • Edward Norton (Sehol se otthon)
  • Guy Pearce (A brutalista)
  • Kieran Culkin (Rokonszenvedés) - NYERTES
  • Jeremy Strong (The Apprentice – A Trump-sztori)

Legjobb eredeti forgatókönyv:

  • A brutalista
  • Anora - NYERTES
  • A szer
  • Szeptember 5.
  • Rokonszenvedés

Legjobb adaptált forgatókönyv:

  • Emilia Perez
  • Konklávé - NYERTES
  • Sehol se otthon
  • Nickel Boys
  • Sing Sing

Legjobb animációs film:

  • Agymanók 2.
  • Áradás - NYERTES
  • Egy csiga emlékiratai
  • Wallace és Gromit: A szárnyas bosszúja
  • A vad robot

Legjobb animációs rövidfilm:

  • Beautiful Men
  • Yuck!
  • In the Shadow of the Cypress - NYERTES
  • Magic Candies
  • Wander to Wonder

Legjobb külföldi film:

  • Emilia Pérez
  • Lány a tűvel
  • I’m Still Here - NYERTES
  • Áradás
  • A szent füge magja

Legjobb dokumentumfilm:

  • Black Box Diaries
  • Háttérzene államcsínyhez
  • No other land - NYERTES
  • Porcelain War
  • Sugarcane

Legjobb rövid dokumentumfilm:

  • Death by Numbers
  • Incident
  • Instruments of a Beating Heart
  • The Only Girl in the Orchestra - NYERTES
  • I Am Ready, Warden

Legjobb vágás:

  • Anora - NYERTES
  • Konklávé
  • A brutalista – ez Jancsó Dávid jelölése
  • Emilia Pérez
  • Wicked 

Legjobb operatőr:

  • Nosferatu
  • A brutalista - NYERTES
  • Emilia Pérez
  • Maria
  • Dűne: Második rész

Legjobb speciális effektusok:

  • Alien: Romulus
  • Dűne: Második rész - NYERTES
  • Better Man: Robbie Williams
  • A majmok bolygója: A birodalom
  • Wicked

Legjobb production design:

  • Konklávé
  • A brutalista
  • Nosferatu
  • Dűne: Második rész
  • Wicked - NYERTES
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

ComicBook.com (@comicbook) által megosztott bejegyzés

Legjobb jelmez:

  • Wicked - NYERTES
  • Konklávé
  • Gladiátor II.
  • Nosferatu
  • Sehol se otthon

Legjobb haj és smink:

  • A Different Man
  • Emilia Pérez
  • Nosferatu
  • A szer - NYERTES
  • Wicked

Legjobb hang:

  • Dűne: Második rész - NYERTES
  • Sehol se otthon
  • Emilia Pérez
  • Wicked
  • A vad robot

Legjobb filmzene:

  • A brutalista - NYERTES
  • Konklávé
  • Emilia Pérez
  • Wicked
  • A vad robot

Legjobb eredeti dal:

  • El Mal (Emilia Pérez) - NYERTES
  • Mi Camino (Emilia Pérez)
  • Like a Bird (Sing Sing)
  • Never Too Late (Elton John: Never Too Late)
  • The Journey (The Six Triple Eight)

Borítókép forrása: NEON 

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések