Legalábbis erre utal az ESRB leírása, bár a korhatárbesorolás nem éppen ezt mutatja.
A Mafia sorozat egy új, izgalmas fejezettel tér vissza The Old Country alcímmel, és a legjobb az egészben, hogy még ebben az esztendőben napvilágot lát. Az új rész egy különleges utazást kínál a maffia világába, hiszen egészen a 20. század elejéig, 1905-ig visszarepülhetünk az időben. Megismerhetjük az olasz szervezett bűnözés kialakulását, miközben mi is részeseivé válunk, és ezt követően a bűnözés és a hatalom iránti vágy határozza meg az életünket, illetve környezetünket. Akik esetleg nem ismerik: az első Mafia játék eredetileg 2002-ben jelent meg PC-re, majd 2004-ben PlayStation 2-re és Xboxra is készült belőle port. A Mafia II hat évvel később, 2010-ben debütált, majd újabb hat évvel később, 2016-ban érkezett a Mafia III.
Enzo Favara és az olaszok
A Mafia: The Old Country története Enzo Favara, egy ambiciózus bűnöző karrierjét igyekszik majd bemutatni. Enzo a Torrisi család tagjaként próbálja megvetni a lábát a Szicíliában, de hatalmas kihívásokkal kénytelen szembenézni. A családi hűség, az erőszak, a titkok és az árulás közepette Enzo mindent megtesz, hogy előrébb jusson a ranglétrán. A kaland során elmerülhetünk majd a karakter belső harcaiban, miközben a Szicília legszebb tájain felépült kis falvakban, illetve a szűk utcákon keresztül fedezhetjük fel a bűnözés mocsarát.
ESRB és a brutális realizmus
A hivatalos ESRB (amerikai korhatár-besoroló szervezet) weboldala szerint a Mafia: The Old Country „Mature 17+” besorolást kapott, főként az extrém erőszak, a szexuális jelenetek és a trágár nyelvezet miatt. Emellett most már hivatalosan is megerősítést nyert, hogy a játék évtizedekkel az eddigi részek előtt játszódó előzménytörténet lesz. Az ESRB által kiadott teljes játékleírás szerint a Mafia: The Old Country 1905-ben, Szicíliában kalauzol el, ahol a játékosok „különféle bűnözői tevékenységekben” vesznek majd részt – beleértve a kések, pisztolyok, puskák, sörétes fegyverek és robbanószerek használatát is.
A harcrendszer brutális elemeket tartalmaz: vérfröccsenés, vértócsák, torokelvágás és közeli kivégzések is helyet kaptak a játékba. Emellett szexuálisan túlfűtött jelenetekből sem lesz hiány, de a trágár nyelvezet és ittas vezetés is részét képezik a játékmenetnek. A játékosok hamarosan még többet láthatnak a brutális játékmenetből, ugyanis május 8-án egy bemutató keretein belül alaposabban is megcsodálhatjuk a negyedik felvonást.
A Mafia: The Old Country várhatóan 2025. augusztus 8-án jelenik meg PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X|S-re is.
Borítókép: Steam