A God of War megmentette Kratos szinkronhangjának életét

A God of War megmentette Kratos szinkronhangjának életét

God of War 20. évforduló: mély vallomás Kratos szinkronhangjától.

Christopher Judge, a God of War új korszakának ikonikus Kratosa, a franchise 20. évfordulós panelbeszélgetésén olyan vallomást tett, ami még a Leviatán fejszét is elnémítaná egy pillanatra. A színész szerint ez a szerep a karrierjén túl az egész életét és a férfiasságról alkotott elképzelését is gyökeresen megváltoztatta.

A panel során Judge őszintén beszélt arról, hogyan formálta át gondolkodását a God of War munkálatai alatt tapasztalt emberi hozzáállás és a stáb támogatása. Külön kiemelte Cory Barlog rendező szerepét, aki – szavai szerint – nemcsak kreatív vezetőként, hanem empatikus, figyelmes emberként is példát mutatott.

„Ez volt az első olyan produkció számomra, ahol tényleg mindenki örömmel jelent meg. Nem panaszkodtak, nem volt feszültség. Ez volt az első olyan forgatás, ahol gondoskodást, szeretetet és tiszteletet tapasztaltam” – mondta Judge.

Ennek a környezetnek köszönhetően nemcsak szakmailag, de emberileg is újjászületett az elmondása alapján. Bevallotta, hogy a God of War előtt az életét egy sötétebb időszak jellemezte: alkoholproblémákkal küzdött, ráadásul kétszer ittas vezetés miatt is letartóztatták.

Ám Kratos karakterének fejlődése – a hideg, sztoikus gyilkostól a törődő apáig – nagy hatással volt rá, és gyakorlatilag a saját életét is átértékelte ezáltal.

„Korábban azt hittem, a férfiasság azt jelenti, hogy te vagy a legerősebb a szobában. Most már tudom, hogy a valódi erő abban rejlik, hogy másokat is meghallgatsz, támogatod őket, és hajlandó vagy fejlődni.”

A közönség – és nem mellesleg a rajongók milliói világszerte – szintén érzékelték ezt a jellemfejlődést Kratos esetében. Judge játékát pedig több díjjal is jutalmazták, köztük a The Game Awards „Legjobb szinkronszínész” elismerésével, amit 2022-ben nyert el a Ragnarökben nyújtott teljesítményéért.

A 20. évfordulós panelbeszélgetés így nemcsak a játék múltjáról és jövőjéről szólt, hanem arról is, hogyan jelenthet kapaszkodót egy videojáték valakinek az életében, és miként lehet egy véres mitológiai eposz az önreflexió, illetve a lelki gyógyulás terepe.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések