Ez lenne a játék, ami lenyomja a GTA VI-ot? Az új trailer után viszont mindenki inkább ezt a kérdést teszi fel: mi a baj a MindsEye-jal?
Az ex-Rockstaros, több Grand Theft Auto játékon is dolgozó Leslie Benzies grandiózus projektje, a MindsEye végre kapott egy hivatalos gameplay bemutatót, ráadásul egy ideje már azt is tudjuk, mikor vehetjük majd kézbe ezt a csodát. Legalábbis a legújabb bemutató után így lehetne rá hivatkozni, de egyébként azért óvatosan az ilyen kijelentésekkel. Ahelyett ugyanis, hogy felrobbantotta volna az internetet, inkább meglehetősen vegyes reakciókat váltott ki, főleg a legutóbbi tesztelést követő visszajelzések után. Ezek alapján hiába a látványos előzetes, valami nagyon nem stimmel a projekt körül.
Ez lenne a GTA trónkövetelője?
A játék főhőse Jacob Diaz, egy különleges neurális implantátummal ellátott volt katona, aki egy futurisztikus városban – Redrock City-ben – próbál rendet tenni, miközben kísérti a múltja, és nem könnyű számára beilleszkedni a technológia uralta társadalomba. A sztori alapján ez egy izgalmas cyberpunk thriller is lehetne, de a megvalósítás eddig nem mindenkit győzött meg.
Túl szép, hogy igaz legyen?
A legutóbbi bemutatóban pörgős autós üldözések, robbanások és közelharcok váltják egymást, de a nézők egy része szerint ez még mindig inkább techdemóra hasonlít, mintsem egy valódi videójátékra. A karakteranimációk sterilnek tűnnek, a fegyverhasználat súlytalan, a párbeszédek pedig inkább gépiesek, mintsem emberiek. Egyesek szerint olyan, mintha egy olcsóbb GTA-klónt látnánk, látványos fényeffektekkel, de valódi mélység nélkül.
Egy világ, amit még nem tudunk komolyan venni
Redrock City két fő hatalmi figurája – Marco Silva és Shiva Vega – irányítja a háttérből az eseményeket, miközben Diaz nemcsak a saját múltját szeretné feltárni, de fejébe vette, hogy elintézi ezt a két nagyágyút is. Az alapötlet érdekes, de sokak szerint a világépítés egyelőre inkább sablonos, mint forradalmi. És hiába az Unreal Engine 5, illetve az új DLSS technológia, ha maga a játékmenet nem nyújt érdemi újdonságot.
Amit eddig tudunk
A játék az Unreal Engine 5-re épül, és támogatja a legmodernebb extrákat is, így benne van az NVIDIA DLSS 4 Multi-Frame Generation is. A látvány tehát rendben van, legalábbis papíron. Az előzetes alapján nem feltétlenül ez lesz az év legjobban optimalizált játéka, de még lehet meglepetés.
Játékon belüli Netflix?
A MindsEye egyébként része az Everywhere nevű platformnak is, ami lehetőséget ad a játékosoknak saját világok, pályák és tartalmak létrehozására. Ez a Roblox–Minecraft–GTA Online hibridnek tűnő rendszer lehet a játék egyik legérdekesebb része – persze csak ha jól működik. De jelenleg még ez is inkább ígéret, mint valóság.
Jobb lenne, ha még várnának vele?
Egyre többen hangoztatják, hogy jobb lenne elhalasztani a játékot. Az eddig látottak alapján úgy tűnik, a projekt sántít, és még nincs kész. A közösségi médiában sokan azon a véleményen vannak, hogy ha tényleg a GTA babérjaira akar törni, akkor annál jóval többet kell letennie az asztalra, mint néhány szikrázó robbanás és túljátszott túszdráma.
Borítókép: Steam