Az egykori Sony fejes elárulta, túlszárnyalja-e a Ghost of Yotei a nagy elődjét vagy sem

Az egykori Sony fejes elárulta, túlszárnyalja-e a Ghost of Yotei a nagy elődjét vagy sem

Újra összehozta a Sucker Punch a Ghost of Yoteijel, amit a Ghost of Tsuhimával sikerült annak idején? Shuhei Josida válaszol.

Az utóbbi hetekben igen sok mindent megtudhattunk a Ghost of Tsushima szellemi örököséről, a Ghost of Yoteiről: a fejlesztők többek között elárulták, hogy magyar nyelven is élvezhetjük a kalandot, hogy mennyi szabadságunk lesz a nyílt világban, miért választottak ezúttal női főszereplőt, és hogy milyen történetre számíthatunk. Az októberben érkező játék – legalábbis az ő véleményük alapján úgy tűnik – bőven túlnő majd a nagy elődjén. De vajon mit gondol róla valaki olyan, akinek már rég nincs lova ebben a versenyben?

Shuhei Josida idén januárban ment nyugdíjba a Sony egyik vezető pozíciójából, ami a Sony Interactive Entertainment, azaz a videójátékos részleg vezetői posztja volt – hat éven át töltötte be ezt a munkakört. Josidának így értelemszerűen lehetősége nyílt arra is, hogy lássa, mit csinál a Sucker Punch a Ghost of Yoteijel, és most, hogy már nem köti őt semmi, el is mondta egy PlayStation Inside-nak adott interjúban a gondolatait róla:

„Remek érzés volt a Ghost of Yoteijel játszani, és a fejlesztés több szakaszában is kipróbáltam, biztosíthatlak benneteket róla, hogy azóta még jobb lett, hogy a Sucker Punch újra összehozta.”

Josida ezután arról beszélt, hogy mennyire nehéz egy amerikai fejlesztőcsapatnak a japán kultúrában játszódó játékon dolgoznia, pláne, mert „Japán egy igen bonyolult piac a nyugati címek számára” szerinte. A Sucker Punch az elmondása szerint úgy ugrotta meg ezt a kihívást a Ghost of Tsushima idején, hogy japán producert vontak be helyi Sony stúdióktól, valamint „meglátogatták Cusima szigetét, és komoly erőfeszítéseket tettek azért, hogy elmerüljenek a történelmében, hagyományaiban.”

Ha a Ghost of Yotei valóban túlszárnyalja az elődjét is, akkor kíváncsian várjuk, hogy milyen extra lépéseket tettek meg ezért a sikerért cserébe a fejlesztők. Josida viszont még a „jobb” jelzőtt is hajlandó volt ráaggatni, amikor arról beszélt, hogy az első részhez képest milyen lesz, szóval bizakodóak vagyunk.

A Ghost of Yotei 2025. október 2-án jelenik meg PlayStation 5 exkluzív címként.

Borítókép: Sucker Punch Productions

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések