Közel egymillió forintos bírsággal díjazták a magyar youtuber hibáját

Közel egymillió forintos bírsággal díjazták a magyar youtuber hibáját

A Gazdasági Versenyhivatal a youtuberekkel sem bán kesztyűs kézzel, ha nem tűntetik fel rendesen a fizetett hirdetéseket.

Tavaly májusban jelentette be a Gazdasági Versenyhivatal, hogy hat magyar véleményvezérrel és számos hirdető céggel szemben indított eljárásokat. Akkor Dancsó Pétert (Videómánia), Forstner Csengét, Fördős Zoltánt (Fördős Zé), Halmi Bencét, Kása Rolandot (Rolix) és Strenner Antalt (Whisper Ton) állította elő a hivatal. Az Instagramot, TikTokot, Facebookot és YouTube-ot is érintő, európai uniós ellenőrzés során összesen 28 magyar influenszert vizsgált a GVH 2023 novemberében. Ebből kiderült, hogy csak a 20%-uk tartja be mindig a reklámjelleg feltűntetésére vonatkozó szabályokat, 54% általában jelzi a promóciós tartalmat, de nem mindig, a maradék pedig csak nagyon ritkán vagy még inkább sohasem tájékoztatja a nézőket erről.

Most azonban egy évvel később a GVH kiszabta az első büntetést is ennek a kutatásnak a nyomán, méghozzá Kása Roland ügyében – tudta meg a Médiapiac. A lap szerint 920 ezer forintos bírságot szabott ki a versenyhivatal Rolix mulasztásai miatt, azaz mert nem jelezte egyértelműen a csatorna a reklámokat tartalmaiban. A büntetést azzonban nem a youtubernek kell kifizetnie, hanem a vele dolgozó reklámügynökségnek.

Horváth Bálint, a GVH kommunikációs vezetője szerint „ez egy edukációs folyamat is”. Tehát nem feltétlenül az a cél, hogy mostantól minden youtuber nyakában ott lihegjenek, sokkal inkább az, hogy példát statuáljanak és megértessék az online tartalomgyártókkal, hogy helytelen a fizetett hirdetések elhallgatása a közönség előtt. Kása Roland ezért csak egy figyelmeztetést kapott, és vállalnia kellett, hogy a jövőben minden promóciót megjelöl a tartalmaiban az előírások szerint.

Borítókép: AI generált illusztráció

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések